Gabriel érezte, hogy a térdei ismét megremegnek. Ezek szerint ez a szerelem egyik kellemetlen tünete nála.

„Jézusom, ez jobban üt, mint 3g”, futott át az agyán, és ezek voltak az utolsó tudatosan megfogalmazott gondolatai aznap este.

Miközben egy pillanatra sem vált ki a csókból, óvatosan leemelte Lexann fejéről lila kalapját, és a pultra tette. Aztán ajkaival elengedte a fiú ajkait, hogy tincseit hátratűrve hozzáférhessen a nyakához, de egy, az arcán végigsimító kéz megállította.

- Nem gondolod, hogy kicsit túl sok a ruha rajtad?- érdeklődött Lexann igazi ragadozómosollyal.

- Lexann…- Gabriel türelmetlenül kibújt a kabátjából, majd terve megvalósításához kezdett. Baljával kigombolta a fiú ingének legfelső gombját, és eközben apró csókokkal borította annak nyakát, egész a kulcscsontjáig.

- Igen…?- érdeklődött Lexann elfúló hangon.

- Fogd be – felelte Gabriel, és miközben kigombolta Lexann ingét, ismét megcsókolta a fiút.

Lexann, ahogy fokozatosan haladt a megkönnyebbüléssel vegyes békés szerelemmámor állapotából a vad, mindent elsöprő vágy extázisa felé, érezte, hogy nem bírja már sokáig.

Miközben nyelveik forró táncot jártak, gyorsan lehalászta magáról az inget, így felsőtestét már csak egy fehér, bordázott atléta takarta.

Most a falnak lökte a fiút, és elhúzta a fejét. Ajkára ördögi mosoly ült, látva Gabriel arckifejezését, de mielőtt az bármit tehetett volna, elengedte a derekát, és lefogta a kezeit. Mindemellett ismét csókba vonta a fiút, mohón és vadul, szinte falva annak ajkait, élvezve, hogy amaz nem tud ellenkezni. Ám azon a ponton, amikor érezte, innentől kezdve nem csak csókkal tudja kifejezni vágyait, abbahagyta, és felsóhajtott.

Gabriel szinte esdeklően nézett rá, de nem kellett félnie – a barna hajú fiú, ahogy egy pillanatra eleresztette karjait, megragadta fekete garbójának alját, és gyakorlott mozdulattal, egyszerre rántotta le róla az alatta lapuló, zöld pólóval együtt.

Lexannt egészen megrészegítette a szemei elé táruló látvány. Olyannyira, hogy egy szempillantás alatt kiment a fejéből, most elvileg ő lefogja a fiút, épp ezért Gabriel nem is habozott, s mivel ő következett ebben az édes játékban, megszabadította börtönőrét a trikójától.

Amaz halkan felnyögött, ahogy a forró ajkak végigszántottak a mellkasán, de azonmód finoman odébb is tolta Gabrielt, hogy most ő vethesse rá magát a fiúra.

Végigcsókolta a selymes bőrű nyakat, áhítatos, nem sietős csókokkal, majd áttért Gabriel vállaira, mellkasára, és már épp megcélozta volna a hasfalat, amikor szerelmese felhördült.

Lexann fölegyenesedett – pár néma pillanatig félig nyitott ajkakkal fürkészték egymás arcát, majd ismét vad csókban forrtak össze.

Gabriel átkarolta a nyakát, ebben a pillanatban pedig elvesztette a fejét. A karjaiba kapta a fiút, és megindult vele a hálószoba felé.

Ahogy fellépkedett a pár lépcsőfokon, ami a kissé megemelt szobába vezetett, hirtelen tudatosult benne az, ami eddig nem – hogy ez egyáltalán nem egy álom, sőt, a lehető legvalósabb valóság.

A csókba mosolygott, majd a ágyra döntötte a fiút, és fölé mászott.

Egy egész röpke pillanatra eltávolodtak egymástól, de szinte ugyanabban össze is forrtak ajkaik újfent.

Lexann végighúzta jobbját Gabriel meztelen hasfalán, majd szakavatottan kigombolta, és le is rántotta a fiú sliccét.

Lassan cirógatni kezdte a lüktető ágyékot, egyre erőteljesebben, mire Gabriel a csókba nyögött, és elhúzta a fejét.

A másik fiú nem szólt semmit. Már épp készült lecibálni Gabrielről a nadrágját, amikor arra ocsúdott, hogy a hátára döntik, a következő pillanatban pedig Gabriel a csípőjére telepedett.

Ahogy ágaskodó hímtagjuk összeért a nadrágon keresztül, mindketten felnyögtek. Lexann mondani szeretett volna valamit, de nem tudott.

Egyszerűen megragadta a fiút a nyakánál fogva, és mint az éhező, aki előtt valaki meglóbál egy szelet kenyeret, úgy rántotta magához, hogy ismét csókolja. Nem bírt betelni vele.

Ez már nem is csók. Ez olyan, mint az infúzió; ha leszakítják róla, meghal, gondolta Gabriel.

Lexann bőre forró volt, az övé a hidegben való ácsorgástól még hűvös. A fiú végigsimított a gerincén, mire összeborzongott.

Mivel időérzéke már semmivé foszlott, ha volt egyáltalán, fogalma sem volt, hogy mennyi idő után vált el Lexann ajkaitól, hogy lassú csókokkal elindult lefelé annak mellkasán. A fényes sáv, amit nyelvével húzott a selymes bőrön, szinte azonnal felszívódott. Gabriel a hálószobában uralkodó sötétben tapogatózva kereste meg Lexann sejtése szerint sápadt rózsaszín mellbimbóját. Gyengéden a fogai közé zárta és aprót szívott rajta, mire áldozata ajkait hatalmas nyögés hagyta el.

- Aljas vagy – suttogta Lexann. Gabriel elvigyorodott, miközben egyre lejjebb haladt a fiú hasfalán. Csókjai most már kevésbé voltak lágyak, mint inkább erőszakosak és követelőzők. Ezalatt mind a két kezével azon volt, hogy megszabadítsa Lexannt a nadrágjától, ami pár másodperc szöszölés után sikerült is.

A boxer vékony anyagán keresztül futó csókot lehelt a merev férfiasságra, majd utolsó ruhadarabjától is megszabadította Lexannt, aki kéjesen felnyögött, ahogy Gabriel ujjai a hímtagjára kulcsolódtak.

A fiú először csak a nyelvét futtatta végig a finom bőrön, majd őrjítő lassúsággal fogadta a szájába.

Lexann felsóhajtott. Gondolatban már föl is vette a még nem létező ritmust, és kényelmesen elnyúlt az ágyon.

Gabrielnek viszont eszébe se jutott, hogy ilyen kiszámítható legyen. Átkarolta Lexann derekát, ülő helyzetbe húzta, majd kézen fogva felemelte az ágyról. Az idősebb fiú szemlátomást nem értette, mi történik vele. Hagyta, hogy Gabriel a falhoz állítsa, és csak akkor sejdítette meg, mit akar a fiú, amikor ártatlan arccal letérdelt elé.

Lexann szinte már számított rá, hogy a fal megolvad lázforró bőre érintésére, de ehelyett valami sokkal kellemesebb következett be.

Nagyot sóhajtott, és ahogy Gabriel letérdelt elé, annak tincsei közé csúsztatta jobbját. Fejét hátrahajtotta, szemeit pedig lehunyta, s így várta a folytatást.

Gabriel előbb csak csókokkal borította a hasfalát, ágyékát, míg kezeivel a belső combját cirógatta, egyre csak szítva a vágy tüzét Lexannban.

Ő pedig egy idő után, mikor úgy érezte, elég a cicázásból, másik kezével Gabriel vállába markolt, aki erre fölnézett rá.

Lexann még a sötétben is tisztán látta a sokatmondóan csillogó szürke szemeket, és alig érzékelhető mosollyal fürkészte azokat.

- Csináld – suttogta, Gabriel tincseit simogatva. A fiú erre felsóhajtott, és tekintetét egy pillanatra sem szakítva el Lexannról, ismét a szájába fogadta.

Lexann felszisszent, és összeszorította a szemeit. Só szerint reszketett a gyönyörűségtől, ahogy a fiú kényeztette; nyelvével, ajkaival, kezével, olykor borzasztó óvatosan a fogaival is…

Nem akarta, hogy már most beteljesüljön a kéjben, így még pont a végállomás előtt megragadta Gabrielt az állánál fogva, és fölhúzta, hogy arcuk alig tíz centi közelségbe került.

Lexann elmosolyodott, és miközben csókba vonta a fiút, lefejtette róla maradék ruháit is. Ajkaival ezután áttért Gabriel nyakára, és így tovább, egyre lejjebb, ujjait pedig a fiú hímtagjára fonta, és mozgatni kezdte a kezét.

Gabriel összes kéjes nyögése ingerelte, ám nem hagyta abba, amit elkezdett. Tudta ugyanis, hogy pillanatokon belül ketten olvadnak össze a gyönyörök gyönyörében, épp ezért kezdte terelni Gabrielt vissza az ágy felé.

A fiún elviselhetetlen forrósággal, többször is végigsöpört a szinte kétségbeesett vágy hulláma. Ahogy Lexann az ágyra fektette, azonnal fel akart ülni. Még akart belőle, csókolni, ölelni, ízlelni, karmolni, harapni…

De amaz szelíd erőszakkal visszanyomta a lepedőre, lábai közé kúszott, és fölé hajolt.

Miközben apró csókokkal borította Gabriel arcát, döglesztő hangon azt suttogta:

- Türelem. Megkapsz mindent, amit akarsz. Idejével.

Gabriel felsóhajtott. Alig volt képes elviselni, hogy most valós passzivitásra kényszerül, és nem ő játszik kénye-kedve szerint az „aktív” féllel. Ugyanakkor, miközben Lexann végigcirógatta a combját, egy másik kis hang a fejében azt súgta, hogy ez az egyik legjobb dolog a világon.

Három hosszú másodperc – eddig várt még Lexann.

Hat zaklatott szívdobbanás – ennyit érzékelt belőle Gabriel.

Aztán ahogy szerelme belé hatolt, szinte félőrülten kiáltott fel a fájdalmas gyönyörűségtől. Lexann egy pillanatra megtorpant.

- Ne, ne hagyd abba, kérlek, kérlek… Ez jó… Nagyon jó – nyögte a másik fiú, aki kételkedett benne, hogy angolul beszél, vagy bármely más létező vagy valaha létezett emberi nyelven.

A második lökés olyan volt, mint a földrengés, legalábbis Gabriel számára mindenképp. Hátravetette a fejét, és megragadta Lexann karját.

- Csináld – suttogta, és elmosolyodott.

Lexann hatalmasat sóhajtott, ahogy lenézett Gabriel arcára, s habár a borzongató, delejes kéj szinte teljesen lebénította, mozogni kezdett a fiúban.

Hihetetlen érzés volt, amit Lexann azelőtt sosem ismert, és most, hogy megjelent, minden vágya az volt, hogy sose múljon el. Talán azért, mert még egyszer sem tárulkozott ki senkinek így, és senkivel sem osztotta meg szerelmét ennyire.

Lassú volt és óvatos, hisz Gabriel kiáltása megrémítette kissé, de amint a fiú nyögéseiből eltűntek a fájdalom hangjai, Lexann begyorsított.

Testük szinte egybeolvadt, ahogy átvették a másik ritmusát, szívverését, sőt, zihálását is, és Lexann borzasztóan örült, hogy sötétben vannak, mivel tudta, hogy ha meglátná Gabriel arcát, teljesen, még ennél is jobban elveszítené a fejét, és az nem vezetne se jóhoz, se gyönyörhöz, pusztán fájdalomhoz.

Nem, ilyen nem létezik. Képtelenség.

És ő eddig képes volt enélkül élni?

Lexann hirtelen egész testében megremegett, és felüvöltött a gyönyörűségtől. Ismét lassan folytatta, hogy az aktus minden egyes mozzanatát kellőképp kiélvezze, de egy idő után érezte, hogy nem bírja tovább.

Ez durvább hatást ért el nála még a kemény drogoknál is. Egész teste reszketett; szó szerint megőrjítette ez a fiú, a hangja, a tekintete, az ajkai, a sóhaja, a teste, a lelke…

Lexann nem akarta, hogy véget érjen ez az őrületes extázis. Éppen ezért abbahagyta, és közelebb hajolt a döbbent Gabrielhez.

- Fordulj meg – suttogta, vagy inkább csókolta a fülébe remegő hangon.

Gabrielnek beletelt egy időbe, mire képes volt eleget tenni a kérésnek (vagy inkább parancsnak). Jobbjával Lexann vállába kapaszkodva felhúzta magát, eközben pedig, mintegy ráadásként, bal kezével kinyúlt, és félrehúzta a függönyt az ablakról.

Az utcalámpák fénye beáramlott a szobába, megvilágítva a két összefonódott, izzadsággyöngyös testet. Gabriel látni vélte a villanást Lexann szemében, amely sejtése szerint a folytatás mikéntjére vonatkozott. Szíve hatalmasat dobbant.

Végül megfordult. Alig volt ideje felkönyökölni a párnákon, az iménti látványtól (ha ez egyáltalán lehetséges) még inkább felajzott fiú egyetlen másodpercig sem habozott.

A behatolás most azonban tiszta, kínmentes gyönyör volt.

Lexann megszorította a fiú karcsú derekát, és ismét mozogni kezdett. Most, hogy tisztán látta is, egészen más volt. Látta az apró izmok rángásait, a hát finom ívét, látta a hátravetődő, kócos tincseket, és a nyögésre táruló ajkakat.

Kezdett beleőrülni az érzésbe; ebbe a hihetetlenül tiszta kéjbe, mely foglyul ejtette egész lényét.

Előre hajolt, és végighúzta ajkait Gabriel gerince mentén, mire a fiú felnyögött, hátranyúlt, és megragadta Lexann csuklóját. A barna hajú mintegy feleletképp végigkarmolta a mellkasát szabad baljával, és egyazon mozdulattal függőlegesbe húzta Gabriel felsőtestét.

A fiú feje a vállára hanyatlott, a szürke szemek pedig résnyire kinyíltak, és Lexann sötétzöldjeibe fúródtak.

A fiú felsóhajtott. Egyik kezével átlós irányban átkarolta Gabriel felsőtestét, s ujjaival elkapta az állát, majd nedves, megszállott csókba vonta.

Aztán mindkettejük teste megvonaglott. Lexannt nem sok választotta el a végső beteljesüléstől, ám úgy döntött, megadja Gabrielnek azt az örömöt, hogy az ő dominanciája által érje el a csúcspontot.

Így hát elengedte, hátradőlt az ágyon, és csábító félmosollyal az ajkán, sokatmondó pillantással rá nézett. Remélte, hogy Gabriel érti a néma hívogatást, és nem kell megtörnie a csönd varázsát azzal, hogy megszólal.

Gabriel értette, elvégre az ember mindent megért, amit meg akar. Villámsebesen megfordult, és egy röpke másodperc erejéig a tágra nyílt szemmel bámuló Lexann arcát nézte. Tetőtől talpig átjárta bizsergés formájában a frenetikus érzés, hogy valaki ennyire kívánja.

A dolog egyébként kölcsönös volt. Gabriel, mielőtt újra felegyenesedett volna, Lexann fölé hajolt, és érzékborzoló kis csókot lehelt annak ajkaira.

Aztán átvette az irányítást.

Csodával határos módon az, hogy most ő mozgott, nem Lexann, szinte emberfeletti energiával töltötte fel. Egész testét izzó parázsnak érezte, amely bármelyik pillanatban lángra kaphat – különösen olyankor, amikor a másik fiú „véletlen arra tévedő” ujjai végigsimítottak a férfiasságán.

Ilyenkor hosszú nyögés szakadt fel belőle, ami szemlátomást még jobban felingerelte szerelmét. Többször is megpróbálta ülő helyzetbe tornászni magát, de Gabriel minduntalan visszalökte az ágyra.

Ahogy fel-felhangzó artikulálatlan nyögések és kiáltásaik, szívük eszelős dobogása, hímtagjuk ütemes lüktetése és a Gabriel diktálta tempó egyetlen hatalmas kakofóniává kezdtek összeolvadni, mindketten érezték, hogy nem bírják már sokáig.

Gabriel lassított a tempón. Karjánál fogva húzta magához Lexannt, és úgy forrt az ajkaira, mintha összenőttek volna.

Összeszorította szemhéját, és olyan elvakult szenvedéllyel ölelte a fiút, mintha össze tudná, össze akarná roppantani. Olyan közel voltak egymáshoz, amennyire csak lehetséges.

Lexann most már nem kételkedett saját épelméjűségét illetően, de az efféle kicsinyes dolgok rég nem számítottak. Csak Gabriel volt és ő; két egész, méghozzá a legerőteljesebb kapoccsal összekötve.

A csók az egekbe röpítette a barna hajú fiút, hogy azután rögtön el is engedje, átadva a zuhanásnak.

Elérkezett az idő.

Lexann elhúzta a fejét, szinte percre pontosan akkor, amikor Gabriel is, eddig az elviselhetetlen gyönyörtől ólomsúlyúvá nehezedett pillái fölpattantak, pupillái kitágultak, torkából pedig irdatlan nyögés szabadult ki.

Olyan beteljesülés volt ez, amit még sosem érzett, se nővel, se férfival, olyan szintű, bénító egyesülés, hogy Lexann szemeit egy pillanatra el is lepték a könnyek.

A következőben azonban minden újra tisztává vált, borzasztóan élessé, de szinte paradox mód sokkal gyönyörűbbé, mint magja robbanása előtt.

Ugyanis szentül hitte, hogy annál csodásabb nem is létezik a világon, mint ami ma este történt vele. Lihegve dőlt hátra, majd amikor Gabriel lefordult róla, Lexann mellé bújt, és magához ölelte.

- Szeretlek – lihegte ütemesen emelkedő-süppedő mellkassal Gabriel, mire Lexann elmosolyodott, és csókot lehelt a duzzadt ajkakra.

- Ez hihetetlen – felelt aztán kis késéssel.- Egyszerűen… Hihetetlen.

- Micsoda?- mosolygott Gabriel, mire az idősebb fiú ismét megcsókolta.

- Hogy mennyire megőrjítesz – duruzsolta végül, egész közel hajolva a fiúhoz.- Szeretlek, Gabriel.

***