- Komolyan mondom, impotens leszek, ha ezt kell néznem még egy darabig.

- Baszd meg, ez ismeri azt a szót, hogy BOROTVA?

- Szerintem kurvára nem.

- Jó, oké, hogy nem gyakom mindenhol a szőrömet, de a seggem…

- Kösz, Lucas, nem érdekel.

- És a mellbimbóim, meg…

- Lalala, nem hallak.

- A mellkasom és a…

- Lalalalalalalalala…

- … hónaljam jó, hogy nem susnya, persze kinek az…

- Lucas!!

- De basszus, hogy a SEGGEM…!

- Lucas!!

- Hogy a SEGGEM susnya legyen…!!!

- LUCAS!!

- Mi van már?- röffent a fehér kanapé bal oldaláról a meggyötört arcú Lucas.- Ne mondd, hogy dzsungel a cicid.

- Kapcsolj már el, te gyík – nyöszörögte jobbról Lexann, aki most az egyik párnába temette az arcát, előre görnyedt, és a párna alól motyogta föl:- És te is tudod, hogy nem növesztek kaktuszokat a seggemen meg a mellkasomon.

- De nézd már meg, baszki!- méltatlankodott tovább a másik srác.- Van olyan buzi, aki erre izgul? Nézzél már oda cseszd meg! Olyan a faszi, mint egy medve!

- Lucas, kapcsolj el – nyögött Lexann.- KAPCSOLJ EL!

- De baszodanyád, el se hiszem, hogy ezt művelték a FreeGayTV-vel! Lemondom az előfizetést!

Lexann fölnézett.

- Amint látod, édes egyetlenem, ezt művelték vele – sziszegte.- És most légy oly kedves, tégy meg egy szívességet nekem és a farkamnak, és kap-csolj-el.

- Bazmeg, ennek olyan a…

Abban a szent minutumban Lexann kikapta Lucas kezéből a távirányítót, és átkapcsolt egy másik csatornára, amin hadakozó kistigrisekről folyt az adás, így a srácoknak nem kellett tartaniuk a további sokkoktól, amit a FreeGayTV alkalmi szexhirdetéseiben felbukkanó szőrös, fogatlan török fiúk okoztak.

- A kurva életbe – szusszantott Lucas, majd hátradőlt a kanapén, és rágyújtott.- Ez rosszabb, mint a Hustler TV.

- Te nézted?- röhögött fel Lexann, majd követte barátja példáját. Miután kifújta a füstöt, Lucasra nézett.- Nem megyünk este valahova?

- Dani hazajön, szóval nem – rázta a fejét a barna hajú fiú.- De baszki, mi lenne, ha ahelyett, hogy folyton bulizni jársz, elkezdenél azon agyalni, hogy mit kezdj…

- Gabriellel?- nevetett Lexann cinikusan.- Szerinted ezzel lehet valamit kezdeni? Elcsesztem. Kurvára. Ezek után leshetem, hogy egyáltalán hozzám szóljon úgy, hogy előtte nem húz be egyet.

- Mondtam én, hogy ne csodálkozz – vont vállat Lucas, majd nagyot szívott a cigarettából, s csak azután folytatta.- De még mindig jobb, ha megpróbálod. Látod, Noah-nál is bevált.

- Az teljesen más – legyintett a másik srác, mire Lucas elkerekítette a szemeit.

- Már hogy a faszba lenne más? Ja, vagy azért számít másnak, mert Noaht nem akarod megkúrni?

- Noah az öcsém – felelt nagy komolyan Lexann.- Ő már kiismert, ő tudja, milyen vagyok, és képes megbocsátani, mert… Hozzászokott. Gabriel nem tudja, miért voltam olyan, amilyen.

- És szerinted erre az a megoldás, hogy hagyod ilyen állapotában. Gratulálok.- Lucas megcsóválta a fejét.- Nem kéne ennyire könnyen feladnod. Vagy a büszkeségedről van szó?- Lucas nevetett.- Édes szívem. Szerinted én hol nem szartam le a büszkeségemet, amikor Danivel játszottam ugyanezt? Ez a legkevesebb most. Szereted, vagy nem?

Lexann bólintott, miközben ölébe húzott lábát szuggerálta, Lucas pedig folytatta.

- Na látod. Hidd el, ha ezt megoldod úgy, hogy feladod a büszkeségedet, mert igenis fontosnak érzed hogy elsimuljon a dolog, utána rendbe fog jönni az egód, már csak azért is, mert elkönyveled magadban, hogy frankón megcsináltam amit eltökéltem, hogy meg akarok csinálni – a fiú most Lexannra nézett.- Ide figyelj, ezt most nagyon komolyan mondtam. Ez. Tényleg. Így. Van. És pont. Én már csak tudom, milyen érzés ez, de meggyőződésem szerint te is. Ezerszer csináltál már ilyet Lexann, ezerszer. Nem baszol, hogy most, amikor minden előbbinél jobban akarsz valamit, rálegyintesz, és hagyod a faszba.

- Tudom, de… - Lexann nagyot sóhajtott.- Hihetetlenül nehéz. Borzasztóan. Mert senkitől nem várom el, pláne Gabrieltől nem, hogy azután az üvöltözés után esetleg elfogadja a bocsánatkérésemet. És ezért szar. Rettegek attól, hogy elutasít.

- Miért tenné – Lucas mosolyogva közelebb húzódott Lexannhoz, és átkarolta a vállát.- Én láttam az arcát, amikor kiabáltál vele. Azt vártam, hogy elsírja magát, mert nagyon úgy nézett ki, hogy el fogja. De nem tette. Mert nem akarta, hogy gyengének lásd. Ez a szerelem első jele. Amikor azt akarjuk, hogy mindig erősnek és szilárdnak lássanak minket, és meg se sejtsék, hogy odabent mi lakozik. Figyelj Lexann. Alig mozdultál ki otthonról, mióta… Összevesztetek. Mi lenne, ha elmennél mondjuk kondizni? Plusz őszintén szólva a Black Sugar is más lett, mióta eltűnt a hangod belőle. Ha rendbe rázod magad, jöhet a gyónás. Hm?

Lexann egy ideig nem szólt. Csak nézett maga elé, a szemközti falra, de mintha lyukat akarna égetni rá, aztán végül a mosolygó Lucasra siklott a tekintete.

- A faszomat beléd.- mondta végül.- Miért mondod ki mindig, amire gondolok?

- Talán kilenc év alatt eléggé megismertelek – húzta össze a szemöldökét Lucas elgondolkodva, de ehhez jól láthatóan mosolygott.- Na, én most meglépek, Dani hamarosan megérkezik. Aztán ha holnap reggel nem te olvasod a híreket, megnyúzlak. Kapis?

- Anyád – vigyorgott Lexann, majd cuppanóst nyomott Lucas arcára, és föltápászkodott. A fiú is hasonlóképp tett; összeszedte cókmókját, belebújt cipőjébe, magára húzta zakóját, aztán az ajtóhoz sétált, és megragadta a kilincset.

- Aztán a nagy meló után el ne felejts felugrani – vigyorgott a fiúra. Lexann felvonta fél szemöldökét.

- Merthogy?

- Össznépi banzáj. Iszunk, és gyerekkori fotókat nézegetünk egymásról, amin pucér a seggünk.

- Ez kihagyhatatlannak tűnik – vigyorgott Lexann is.- Akkor holnap este.

- Úgy ám. Na, buona notte, drágám.

Azzal Lucas a lépcsők felé vette az irányt, és lerobogott a földszintre. Lexann pedig egy leheletnyit könnyebb szívvel tért vissza a lakásába, hogy álomra hajtsa a fejét.

*

Megfogadván Lucas tanácsát, másnap rászánta magát egy fél nyolcas kelésre, másfél óra múlva pedig már a közeli fitneszteremben ette a fene.

Kifejezetten jól esett a mozgás a több napon át tartó, búbánatban eltöltött otthoni poshadás után; Lexann a szokásos húsz perc helyett negyvenet töltött a futószalagon, és a harminc kilós súlyzóra is rápakolt még hét és felet.

Egy mennyei zuhanyzás után első útja a szemközti kávézóba vezetett, aholis elfogyasztott egy csésze kávét egy csokis-banános croissant-nal, valamint egy szál cigarettát is elszívott.

Ezt követően hazaugrott, de épp csak annyi időre, amíg lepakolta sporttáskáját, átöltözött, magához vette kalapját, 120 darabos CD-tartóját, fejhallgatóját és laptopját,  majd nagy sóhajjal megindult a Black Sugar felé.

Persze Jezebelnek küldött sms-t, hogy ma beugrik, sőt, valószínűleg egész nap marad, de mivel a lány nem válaszolt, gyanította, hogy haragszik rá, és szomorúan tudomásul is vette, ám egyáltalán nem lepődött meg.

Épp ezért menet közben felvásárolta az Oxford Street legnagyobb és legillatosabb virágcsokrát, amitől aztán csurom víz lett egész felső ruházata, de most ez érdekelte a legkevésbé.

Körülbelül húsz perc múlva érkezett meg a Lilybeth Boulevardon magasló rádióépület elé, és ahogy végignézett a cikornyás, fekete betűkön, nagyot dobbant a szíve.

Körülbelül fél életét töltötte itt a Black Sugarban, amit az utóbbi időben disznó mód elhanyagolt, s csak most döbbent rá, mennyire hiányzott.

Ahogy belépett a légkondicionált előtérbe, a portás srác, Ewan rögtön kirontott parányi irodájából, és jól meglapogatta Lexann vállát.

- Én is örvendek, Ewan – vigyorgott a srác, mire a kis vörös elengedte, és végignézett rajta.

- Virág? Nekem? Ó, olyan figyelmes vagy, Lexann. – vigyorgott, mire a barna srác felnevetett.

- Valójában Jezzynek hoztam.

- Ikk – húzta el a száját a srác.- Vigyázz vele. Kint van az ajtaján, hogy „Ha jót akarsz, megfordulsz, mielőtt kopognál.”

- Kösz – fintorgott Lexann, majd megindult előre a nem túl hosszú folyosón. Átvágott a hallon, amelyben számtalan helyről köszönések röppentek felé, amire ő csak mosolyogva visszaintett, azután pedig beszállt a liftbe, és megnyomta a négyes gombot.

A legfölső szinten csak a két főszerkesztő irodája, a főstúdió, és a jelenlegi tulajdonos szobája kapott helyet. Lexann kellemesen tágas, kör alakú helyiségbe lépett a liftből, ahonnan egyenest balra fordult, és megkerülve a foteleket, benyitott a rövidke folyosó első ajtaján.

Jezebel pont szemben ült vele, és az asztalon világító folyadékkristályos monitort fürkészte összevont szemöldökökkel. Hosszú, melírozott sötétszőke haja lazán omlott le szív alakú arca két oldalán napbarnított vállaira, melyek egy sötétkék atléta alól lógtak ki. A lány mellein hatalmas, flitterekből kirakott szivárvány ékeskedett, farmert viselt, amit különféle színes, beazonosíthatatlan minták díszítettek, emellé pedig rózsaszín-türkiz kockás tornacipőt.

Egész ruházata határtalan vidámságról árulkodott, ám Lexann jól látta a lány szemei alatt húzódó karikákat. Ahogy finoman megköszörülte a torkát, Jezebel fölnézett, s fél karral az asztalra könyökölve állát a tenyerébe támasztotta.

- Micsoda meglepetés – közölte szárazon, félig felvont szemöldökkel.- Lexann?

- Szia Jezzy – biccentett a srác szomorkásan.- Figyelj, én…

- Ne, ne magyarázkodj – némította el egyetlen intéssel a lány.- Nem kell. Csak azon csodálkozom, hogy itt vagy egyáltalán. Elfogyott a pénzed? Unatkozol? – Jezebel halkan beszélt, de hangja remegett a dühtől. Lexann látta rajta, hogy nem bírja már sokáig türtőztetni magát.- Mi történt? Eszedbe jutottam? Ó, mily meglepő! – Jezzy lassan átlépett a halkból a hangosba; hátrarúgta a székét, és az asztalra támaszkodva kiabált tovább.- Egy hétig semmi jelzés! Persze! Természetes! Aztán a sok hülye odabent meg izgulja szét magát, hogy mi van Merewooddal! Hogy él-e még! Hát rohadj meg!

A lány lesodorta az asztalról a vaskos mappákat, majd megkerülte a romhalmazt, és Lexann elé ugrott, aki úgy állt ott az ajtóban, mint a cövek. Részben a megdöbbenéstől, részben az önutálattól. Ez láthatóan csak jobban ingerelte a lányt.

- Rohadj meg, rohadj meg, rohadj meg! – hajtogatta egyre csak üvöltve, és hirtelen az ökleivel esett neki a fiú mellkasának. Erre Lexann is felemelte a hangját.

- Jezebel!- kiáltott, mire a lány megszeppenten ránézett, majd halkan nyöszörögve leeresztette vékonyka karjait, és magához ölelte Lexannt.

- Basszameg – pityeregte halkan.- Egy barom vagyok. Istenem, Lexann, fájt…?- könnyei szüntelen potyogtak a fiú vállára, miközben annak karját markolászta.- Istenem. Egy kibaszott barom vagyok.

- Nem vagy az – csitította Lexann.- Vagy legalábbis közel sem akkora, mint én. Ne haragudj, Jezzy, amiért szó szerint le se szartalak. Csak… - a fiú felsóhajtott, mire Jezebel elengedte, és hátrébb lépett. - Tudod, ez a Gabriel-dolog, és…

- Ja, tudom, Lu mesélte – bólintott nagy komolyan a lány, és ő is sóhajtott.- Figyelj, ezzel semmi gond. Én is éltem már meg ilyet. De máskor ilyet ne csinálj, jó? Minimum egyszer hívj föl, hogy egyben vagy, csak bánatban baszódsz, hogy ne kelljen attól félnem, hogy valamelyik híradóban bemondják hogy elütött egy busz vagy tudomisén. Jó?

- Persze – bólintott Lexann komolyan, és elmosolyodott.- Persze.

Már épp készült volna valami komolyabbat is mondani, amikor Jezebel arca hirtelen felragyogott, amint észrevette a fiú baljában a kissé ugyan már megnyomorgatott, de még mindig ugyanolyan szép, színes és illatos virágcsokrot.

- Hííííííí!- sikoltotta.- Gerberaaaa, a kedvenceeeeem….!!

*

Lexann végül délután ötkor végzett a rádióban, ahol levezetett több toplistát, Lucas kérésére a híradót, valamint egy talkshowt Jezebellel egyetemben, majd amint megittak egy kávét a lánnyal, Lexann elbúcsúzott tőle a holnapi viszontlátást megígérve, és hazafelé vette az útját.

Az Oxford Streeten sétálva épp azon gondolkodott, vajon mit csinálhat most szívének egyetlen szerelme, Gabriel Dartington. Borzasztóan érezte magát még mindig a Hazel’s-este óta, de nem vitte rá a lélek, hogy megkeresse a fiút. Nem mintha félt volna tőle – csupán az egész hatalmas rizikója rettentette meg.

Megérné beszélni vele? Valamilyen szinten biztos. De aztán, hogy mi sülne ki belőle… Ki tudja.

Ahogy ezen filozofálgatva haladt előre, hirtelen érezte, hogy nekimegy valakinek.

- Hogy tosznád meg a szentháromságot, nem tudsz vigyá… Hé, Lexann!

A fiú erre fölkapta a fejét, és amint megpillantotta maga előtt a gördeszkáját a hónalja alatt szorongató Jordan Vague-t, szélesen elvigyorodott.

Tényleg, hogy ez eddig nem jutott eszébe…!

Pont erre volt most szüksége; Jordan eget rengető baromságaira és London betonjánál is mocskosabb szájára. Megölelték egymást, majd mielőtt még teljesen összepréselte volna őket az embertömeg, bekanyarodtak a Deavon Streetre.

- Hát te?- kérdezte Lexann, amikor már egymás mellett caplattak a járdán.

- Csak sétáltam – vont vállat Jordan.- Vagyis inkább gurultam. Kurvára nem volt kedvem hazamenni, mert otthon vár egy kibaszott nagy adag ótvaros mosogatnivaló. Blehh.

- Á – vigyorgott Lexann.- Megértelek, hogy elmenekülsz. Szívből utálok mosogatni.

- Te csak ne magyarázz itt, neked van mosogatógéped, sznobbuzi – boxolt a vállába vigyorogva a fekete srác, amit Lexann egy szolid tockossal honorált.- Kurva anyád.

- Tényleg kurva – bólintott az idősebb fiú, mire Jordan iszonytató röhögésben tört ki.

- Ennyire ne szeresd.

- Kábé annyira, mint te az apádat.

- Az egy fasz.

- Na, anyámék is.

- Akkor ezt megbeszéltük.

- Teljes mértékben – vigyorgott Lexann.- Te. Nem jössz föl? Kurva jó almás-fahéjas dohányom van, és már mióta várok rá, hogy fölavassam veled.

- Hé, arc vagy!- viszonozta a gesztust Jordan, amikoris megtorpantak a 27-es ház kapujában.- Amúgy nem maradhatok sokáig, Dorian ma ZH-t írt, és megígértem neki, hogy megünneplem vele, mielőtt átmennénk Lucasékhoz…

- Ó ugyan már, gyorsabban szívod a pipát, mint a…

- A kurva anyád.

- Mondom hogy az!

Hasonló kaliberű beszélgetéssel töltötték azt a rövid időt, ameddig fölértek a negyedikre, ahol Lexann ismét ajtót nyitott Jordan előtt. A fekete srác lerúgta a cipőjét, és gördeszkája mellé vágta a földre, majd betáncikált barátja lakásába.

- Imádom ezt a helyet – közölte végül, miután erotikus táncot lejtett a hűtőszekrény előtt.- Ha egyszer meghalsz, add nekem.

- Persze, hogy azt műveld vele, mint a sajátoddal, mi?- nevetett Lexann.- Na húzz már odébb. Kérsz valamit inni?

- Nem. De várj, az a tegnapinak tűnő sajtburger igen csalogató… Add csak ide.

- Bátor legény vagy, Jordan – fintorgott a barna hajú fiú, majd a fekete kezébe nyomta a szendvicset. Jordan letépte a zsíros papírt a zsemléről, és mohón beleharapott, Lexann pedig elszörnyedve figyelte.

- Mof’ mi va’? – érdeklődött Jordan zseniális brittel.- Ev fi’ohm.

Körülbelül fél óra múlva jutottak el a vízipipáig. Lexann megtömte majd be is izzította, és a belelkesült Jordan kezébe nyomta a szipkát.

- Szídd, édes öcsém.

- Mint méhecske a virágport, baszd meg.- morogta Jordan vigyorogva, majd hosszan beleszívott, utána pedig szinte fél percig eregette a füstöt. – Ez geci jó. Hol vetted?

- A Piccadillyn van a bolt… Majd elviszlek, ha gondolod – vont vállat Lexann, és elfogadta a felé nyújtott szipkát.

A délután lassan estébe torkollott, leégett egymás után három szén is, Jordan pedig fél nyolckor úgy döntött, eltávozik a Primrose Avenue-ra.

Nagyot nyújtóztak mindketten, amikor majd’ három óra ülés után először fölálltak a lábukra, a fekete srác pedig elstartolt slozira.

Lexann, amíg Jordan a dolgát végezte, azon igyekezett, hogy fölsöpörje a padlóra hullott pernyét. Ám eme nemes cselekedetében megakadályozta a körülbelül két pillanaton belül felbukkanó Jordan, aki kirontott a sloziból, kezében a mai Times-szal.

- Baszki, ezt nézd – motyogta, miközben türelmetlenül lapozta az újságot.- Az egyik kedvenc íróm… És megjelent valami új könyve… Baszki, baszki… Áh, itt van!- tolta mosolyogva Lexann orra alá a cikket.- Zseniális a fazon. Nem ismered?

- Nem – rázta a fejét a barna srác, ahogy végignézett a fotón. A férfi borzasztó ismerősnek tűnt rövid hajával, bogárszemeivel, borostás állával, furcsa, fanyar mosolyával…

- Jonathan Wingate, egy kibaszott zseni. Amúgy professzorkodik itt Londonban… Asszem irodalomtörténetet ta… Lexann…?

A barna srác nem válaszolt. A felismerés szomorú mosolyra húzta ajkait, ahogy lassan fölnézett a meglepett Jordanre.

- Mi van?- kérdezte a sötét srác aggodalmas hangon.

- Gabriel… - szusszantott nagyot Lexann.

Jordan egy pillanatra összeráncolta szemöldökét, majd ahogy leesett neki, miről is van szó, nagyot nézett. Gyorsan összehajtogatta az újságot, és ledobta a konyhapultra.

- Én nem akartam… - kezdte bűntudatosan, de Lexann elhallgattatta egy intéssel.

- Maradj már – mosolygott bágyadtan.- Legalább tudom, hogy az intellektuálisokra bukik.

Jordan leszegte a fejét. Akkor is egy vadbaromnak érezte volna magát, ha Lexann mást mondott volna. Pedig egészen kezdett kikupálódni… De nem, jön ő, és elbassza. Tökéletes. Még mielőtt Lexann bármit mondhatott volna azonban, kinyújtotta felé karjait, és magához ölelte.

- Szerintem hozz este kurva sok füvet Lucasékhoz – mondta.- Az majd segít.

- Ámen.- hajtott fejet Lexann, majd miután megpaskolta még kétszer barátja vállát, kieresztette a lakásból, és nagyot sóhajtva rogyott le a kanapéra.

***

Péntekig az idő viszonylag lassan telt Gabriel számára. Dorian csütörtökön meghívta a szombati IHB-bulijába, Gabriel ezt köszönettel visszautasította; az utolsó amit akart, az volt, hogy édesanyja jelenlétében telibe hányja a konyhát vagy a nappalit.

Péntek délután Gabriel épp John Donne-kötetekkel és a költővel foglalkozó szakirodalommal vette körbe magát, mivel úgy vélte (helyesen), hogy ha egy percnyi szabadidőt engedélyezne magának, gondolatai azonnal Lexann-nál kötnének ki.

Ellenben nem sokáig foglalhatta el magát irodalommal, mivel fél hat felé megszólalt a kaputelefon. Gabriel ajtót nyitott, és pár másodperc múlva Lena Dartington berobogott az ajtón.

- Drágaságom!- hatalmas papírzacskót pakolt le az asztalra a számítógép mellé, majd megölelgette fiacskáját.- Hoztam browniest meg almás pitét meg whiskyt, meg minden baromságot, ha nem haragszol… Na mesélj, mi baj.

- Mama… - motyogta Gabriel anyja csigás, barna hajzuhatagába. Ahogy Mrs. Dartington leültette saját kanapéjára, azonnal kitört belőle minden.

Majd’ húsz percen keresztül mesélt Lexannról, és a végére, nagy bosszúságára ismét könnyes lett a szeme. Lena ölébe vonta kicsi fia kócos fejecskéjét, és a kusza tincseket simogatta, miközben elgondolkozva figyelte a szemközti falon lévő Bosch – Gyönyörök kertje posztert.

- Kisfiam… Nézd, előfordul, hogy az embert nem szeretik viszont. Előfordul. És tudom, hogy mennyire fájt, velem is volt már ilyen. Nincs rá gyógymód, csak az idő, és az se tökéletes. De van rá esély, hogy… Szóval szerintem ez a fiú teljesen meg van zavarodva, és nem biztos, hogy közömbös vagy neki. Persze, fingom sincs. Nézd, ha fontos vagy neki, nem fogja kibírni nélküled.

- De én sem bírom ki nélküle – szipogta Gabriel.- Akkora kibaszott vesztes vagyok…

- Csak az vesztes, gyerekem, aki feladja, aki pedig feladja, az megérdemli, hogy veszítsen. Na gyere, kóstold meg az almás pitét.

*

Gabriel anyukája vasárnap estig maradt, és sikerült is némi lelket öntenie (férjét nem számítva) legidősebb fiába.

Szombaton elcipelte színházba egy Csehov-darabra, továbbá folyamatosan etette, vasárnap reggel pedig ellentmondást nem tűrve elküldte úszni.

A rendszeres étkezés, a testmozgás, az, hogy kimozdult otthonról, de mindenek előtt édesanyja jelenléte mind hozzájárultak ahhoz, hogy Gabriel a hét végére egy-két fokkal jobban érezte magát.

***