Már sötétedett, mire Gabriel hazavonszolta magát Jonathantől. Egy darabig próbált megnyugodni, a Regent’s Parkban sétálgatott, de negyed óra múltán pontosan érezte, hogy ez nem fog menni.

Metróval is kerülőúton ment, mert ugyan sokkalta egyszerűbb lett volna a központi vonalon utazni, de annál a megállónál kellett volna felszállnia, amelyiknél előző nap este, Lexann felé beszállt. Már pedig ha Lexann-nal kapcsolatos gondolatokat el lehetett kerülni, akkor ő meg akarta ragadni a lehetőséget.

Az paprikázta fel végképp, hogy a kulccsal képtelen volt a zárba találni. A keze úgy reszketett, mintha valaki a könyökénél fogva rázta volna. Végül, nagy nehezen beszabadult a lakásába.

Úgy érezte, hogy ha fél percen belül nem verhet szét valakit vagy valamit, azon nyomban felrobban. De, bár hihetetlen erőfeszítésébe és önuralmába került, még kialmozta a cicákat és ennivalót és friss vizet adott nekik.

Aztán felment a galériára, de ahelyett, hogy ledobta volna magát vízszintesbe, mint máskor, most megragadta a táskáját, leráncigálta a válláról, és teljes erőből a falhoz vágta. A táska kinyílt, és ontotta magából a jegyzetlapokat.

Gabriel ezután a tévét ragadta meg, és az ágyra hajította a kiszóródott papírok közé. A konnektor fájdalmasan nyikorogva szakadt ki a csatlakozóból.

A fiú ezután lerohant a lépcsőn (az előbbiek hallatán két cicája, Kaszás és Végítélet rég a kanapé alá menekültek). A konyhapultról felkapta a hamutartót, és izomból a földhöz csapta.

Az üvegcserepek a plafonig felpattantak, majd csilingelve hullottak a kőpadlóra.

A következő mozdulattal Gabriel mindent lesöpört a konyhapultról: üzenetrögzítőt, jegyzeteket, kenyérkosarat, üres macskakaja-konzervet, mindent.

Többre már nem futotta dühéből. Már csak végtelen szomorúságot és önutálatot érzett. Elvonszolta magát a szoba közepéig, a padlóra rogyott, és zokogni kezdett.

Vállai rázkódtak, a könnyektől pedig nemhogy homályosan látott – egyszerűen nem látott semmit. Halk nyöszörgése épp hogy nem nyomta el telefonja rezgését, mely úgy tíz perccel dührohama után kabátzsebéből szólalt meg. A kabátja pedig még rajta volt.

- Igen?

- Gabriel?

- Mama?

- Édes kisfiam, neked valami bajod van. Egyben vagy még?- Hirtelen tudatosult Gabrielben, mennyire hiányzik neki az édesanyja.

- Nagyjából – szipogta. Kissé nehezére esett a normál tempójú levegővétel.- Mama…?

- Mondjad drágám… Charles, azt a sütit most azonnal tedd le! Ne haragudj, apád mindenbe belemászik. Egyébként üdvözöl. Szóval mi baj? – Lena Dartington szokás szerint képtelen volt fél percre is elszabadulni népes családjától.- Vagy nem telefontéma?

- Nem, nem igazán.- Gabriel kifújta az orrát a másik zsebében talált, ezerszer használt, rongyos papírzsepibe.- Te, mama… Nem tudnál feljönni Londonba hétvégén? Csak tényleg nem vagyok túl jól, és hiányzol, és…

- Dehogynem! Péntek este érkezem, legyél otthon. És addig vigyázz maga… Charles, az isten szerelmére! Majd ebéd után! Ez hihetetlen. Ne haragudj drágám, mennem kell. Pénteken találkozunk, puszi!

Tárcsahang.

Gabriel hosszan kifújta a levegőt, kósza tincsei fellibbentek arca elől, hogy aztán ugyanoda essenek vissza. A fiú fél másodperc alatt elhatározta, hogy pont ennyi időt engedélyezett a szerelem kínzó fájdalmára, és nem többet.

Nem valami határozottan, de feltápászkodott, kabátját felakasztotta a fogasra, majd hozzákezdett a romok eltakarításához. Közben bekapcsolta a rádiót.

A Black Sugar esti underground toplistája műsorát Jezebel Harvey vezette.

*

Épp a rendrakás finisében volt, amikor George átkopogott, hogy a hogyléte felől érdeklődjön.

- Voltam már jobban is – felelte a fiú őszintén, de kissé reszketeg mosollyal.

- Hogy hívják?- érdeklődött a világ legjobb arc szomszédja, miközben a rozoga bárszékre telepedett a konyhapult előtt.

- Lexann Merewood – suttogta Gabriel, és összeborzongott.

George mindentudó arccal bólintott.

- Figyelj, drágám, a legrosszabb, ha ilyenkor itthon kuksolsz. Gyere le ide a Hazel’s-be, Nigel most úgyis valami pályázaton dolgozik. Iszunk egy… két… egy pár whiskyt, és hülyeségeket beszélünk, hm? Csak magamra kapok valami civilizáltat… - Gabriel látványosan elmosolyodott a férfi élénk rózsaszín, bolyhos köntösén.- Ne vigyorogj, kényelmes… és jó meleg.

Tíz perccel később a fiú már az ajtaját zárta (ezúttal eltalálta a kulcslyukat), és remélte, hogy amíg seggére ver a maradék pénzének is, két cicája megnyugszik.

A bár egyik kerek kis asztalánál telepedtek le, Gabriel pont az ajtónak háttal helyezkedett. A második körnél tartottak, és a homofób parlamenti képviselőket szidalmazták, amikor a fiúval szemben ülő George egyszer csak megtorpant a beszédben. Pár másodperc zökkenő után folytatta, de Gabriel akkor már végigkövette pillantását egész az ajtóig.

***

- Szóval hogy is volt?

Lexann, mielőtt válaszolt volna, kortyolt egyet a whiskyjéből, rágyújtott, majd a vele szemben ülő Lucasra nézett, és elmosolyodott.

- Lemondtam a műsorjaimat, és hazamentem… Anyámék persze méltóztattak a hivatalukban mereszteni a seggüket – a fiú arca egy pillanatra elsötétült.- De nem gáz, legalább velük nem kellett beszélnem. Őszintén szólva leszarom őket. Szóval, Noah… - Lexann sóhajtott.- Először is hihetetlenül, de tényleg hihetetlenül lebaszott, persze jogosan. Én így még az életben nem hallottam üvölteni, pedig akkor is üvöltött elég rendesen, amikor eltörte a karját. Elérte, hogy még jobban gyűlöljem magam, de amikor menni akartam, elzokogta magát, és… - Lexann láthatóan nem találta a szavakat hirtelen jött boldogságfelhőjének közepébe kerülve, így Lucas mosolyogva átnyúlt az asztalon, és megszorította a csuklóját.

- Értelek mi’ caro – mondta, és lepöccintette a hamut.- Akkor legalább ez megoldódott.

- Végülis igen – sóhajtott Lexann.- És kösz mindent, tényleg. Iszonyú hálás vagyok érte. És szeretlek. Csak… Ez még közel sem elég.

- Én azért kurvára virulnék a helyedben, édes fiam – meresztette ki a szemeit Lucas.- Őszintén szólva nem hittem volna, hogy Noah ilyen könnyen megbocsát. Amúgy a segélyszolgáltatást meg bármikor igénybe veheted, amikor csak akarod.

- Mert szerinted én nem örülök ennek… Ezeknek – Lexann előbb halványan elmosolyodott, majd felvonta a fél szemöldökét.- De most Gabrielről van szó.

- Azóta semmi?

- Kurva nagy semmi – Lexann cinikus nevetést hallatott.- Kitartóan bele vagyok esve. Körülbelül ennyi. De most is bassza meg, itt sajnáltatom magam, ahelyett, ho…

- Én igazán nem akarom szétzúzni az egóbaszó hangulatot, édes egyetlenem – szakította félbe hirtelen Lucas elhúzott szájjal.- De nézz hátra.

- Mert miért is…?

- Csak nézz hátra.

Lexann vállat vont, és úgy tett, ahogy barátja mondta. A következő pillanatban pedig a torkába ugrott a szíve. Gabriel volt az, meg a pénztárcapostás George. Alig egy tizedmásodpercre találkozott a tekintetük, de Gabriel azonnal elfordította a fejét, mire Lexann elsápadt, és Lucasra nézett.

- Baszd meg.- suttogta elhűlten.

- Aha – bólintott Lucas.- De mi lenne, ha most beszélnél vele?

- Jó, de előbb rendelj három whiskyt.

- Inkább négyet – csapkodta meg Lexann vállát a másik barna fiú, majd nagy sóhajjal föltápászkodott, és elindult a bárpult felé.

Lexann az asztalra hajtotta a fejét, és igyekezett visszatartani a hányingerét. A gyomra úgy kavargott, mintha épp lezajlana benne a második világháború. Szerencsére nem kellett ezzel sok időt tölteni, mivel Lucas szinte azonnal visszatért.

- Tessék – pakolt le elé egy kis tálcát a fiú, amin négy borostyánszín löttyel teli kristálypohár ékeskedett. Lexann fölegyenesedett, és gondolkodás nélkül lehúzta mind a négyet, egymás után.

- Hű baszd meg – fintorgott az utolsó pohár kiürítése után, majd pislogott kettőt, amikor már érezte, hogy nem teljesen, sőt, egyáltalán nem józan.

Aztán a következő percben minden további nélkül fogta magát, fölállt, és imbolygó léptekkel megindult Gabrielék asztala felé.

***

- Jézusom - susogta Gabriel és a poharát bámulta. George együtt érzően megpaskolta a fiú kézfejét.

- Szeretnél hazamenni?- kérdezte.

- Nagy frászt. Nyilván hizlalni jött ide az amúgyis királyi méretű máját, de abból nem eszik, hogy…

- Tudod mit?- szakította félbe George.- Én most elmegyek vécére.

A következő ezredmásodpercben már ott sem volt.

- Mi a… - nyögte Gabriel, amikor Lexann minden előzetes bejelentés nélkül leült a férfi szabadon maradt székére.

Majd’ fél percnyi kínos csend következett, amit Gabriel egyre nehezebben tűrt. Lexann szemlátomást az agyát burkoló sűrű alkoholgőzön próbált keresztülhatolni, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.

- Helló – szólalt meg végül Gabriel, és meglengette a balját a kalapos fiú orra előtt. Úgy vélte, hihetetlen önuralomról tesz tanúbizonyságot, amiért beéri egy egyszerű hellóval, miközben emiatt az ember miatt verte szét a lakása berendezését szűk egy órája.

Ellenben képtelen volt tényleges beszédre. Torkában dobogó szíve jelentősen megakadályozta az artikulálásban.

- ’Stét – felelt Lexann bágyadt vigyorral, ahogy végignézett a vele szemben ülő fiún, és érezte, erősen meg kell magát fékeznie, hogy ne rúgjon fel mindent, ami az útjába akad.- Csak lejöttünk inni Lucassal, és ha már így itt vagyok, miért ne beszélgethetnénk, nem igaz?

- De, persze – motyogta Gabriel alig hallhatóan. Érezte, hogy ha felnézne, képtelen lenne elszakadni Lexann látványától, és mivel büszkesége ezt nem bírta volna el, inkább a poharát fikszírozta.

„Mit akar ez itt? Mi a francnak metrózik el idáig azért, hogy benyomjon? Vagy direkt cseszni szeretné az agyam? Végülis csak az nem látja, hogy bele vagyok esve, aki nem akarja. De miért, miért, miért baszogat feleslegesen? Ekkora segg nem lehet…”, gondolta, és körbelötykölte a jeget a pohár alján.

- Naa, most mi a baaaj – nyújtotta el Lexann igen furcsán a szavakat. Az alkohol hatására vesztette el teljesen józan eszét, mint az várható volt, így fel sem fogta, mit csinál. Bele sem gondolt igazán, mennyire nevetséges is most, és azzal, amit a whisky mondat majd vele, mennyire megbánthatja azt, akiért mindent föláldozott volna jelen pillanatban.

- Rég beszéltünk – folytatta aztán, egyre inkább érthetetlen motyogásba torkollva.- Nyilván roppant elfoglalt voltál az utóbbi időben, nemde?- Lexann sötétzöld szemei összeszűkültek, ajkait pedig fura mosolyra húzta. A tudat, hogy mennyire bántó, sőt, prosztó Gabriellel, nem döbbentette meg – az alkoholgőz mindent kivert a fejéből, csak a fiút látta maga előtt; a fiút, aki fenekestül felbolygatta az életét, és akinek vice versa ő is.

„Vajon tudja, hogy tudom, amiről azt gondolja, hogy nem tudom?”, futott át az agyán, ahogy a fiúra nézett, és válaszra várt.

Gabriel fagyos mosolyra húzta a száját.

- Nem, mióta édesanyád kirúgott… bocsáss meg, felfüggesztett, csak lógatom a lábam, végülis az ösztöndíj nélkül is ANNYI pénzem lenne, hogy aranyoztathatnám az Oxford Streetet.

Felhajtotta a whiskyjét, és felnézett Lexannra. A heves szívdobogás mellett azt is érezte, hogy szívesen megfojtaná.

Lexann erre bágyadtan elvigyorodott, miközben cigarettára gyújtott, és kifújta a füstöt.

- Gondoltam beszélek anyámmal ezzel kapcsolatban – kezdte hanyagul.- De egy ideje nem voltam otthon, mivel jól elbaszta a sors az utóbbi négy-öt napomat.

Lexann itt sokatmondó pillantást vetett Gabrielre, ám válaszul csak szemöldökfelvonást kapott.

- De nem is értelek – mondta.- Ha Mercedessel rohangászik a pasid, hogyhogy nem százfontosok vannak a slozitokban a papír helyén?

Egy egész leheletnyit azért meglepődött magán, amiért ennyire bedurvult. Sajnos csak egy leheletnyit.

- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá – Gabriel hangjától egy józan emberben jó időre megfagyott volna minden életkedv -, de nem vagyok kitartott szerető. Persze – váltott a fiú szarkasztikusra-, nyugodtan gondold, ahogy neked szimpatikus. Nem szeretném megbolygatni a világképedet olyan apróságokkal, mint a valóság.

Sírni szeretett volna.

- Sajnos már sikerült megbolygatni – sziszegte Lexann, akin most eluralkodott a düh. Elnyomta a cigarettáját, és erősebb hangon folytatta.- Még ÉN kérek bocsánatot, amiért kezdetben megpróbáltam tudatni veled, hogy mi a helyzet. De csak tessék, csináld, ahogy akarod, én föladtam, pedig most is azzal a célzattal jöttem ide, hogy kurva frankón megvallom az őszintét, de neeeeem, minek is, nincs rá szükséged! Mindenesetre… - Lexann itt közelebb hajolt a fiúhoz.- gratulálok. Nekem nem tellett mercedeses intellektuálisokra, de ha még egy belekavar az életembe, a terveimbe, esküszöm, széttépem. Felőlem lehetsz akármilyen szerető – a fiú cinikusan fölnevetett.- de ne csinálj belőlem hülyét, Gabriel.

Gabriel egy árva szó nem sok, annyit se értett ebből az egészből. Fejét ismét lehajtotta, halkan és gyorsan beszélt, nehogy ráborítsa Lexannra az asztalt, vagy elsírja magát.

- Nagyon kérlek, próbáld összefüggően elmesélni, mi bajod velem, mert eddig nem sikerült.

- Hát ez kurva jó vicc – röhögött Lexann.- Azt hitted, hogy teljesen hülye vagyok? Csak azt nem értem, miért nem állítottál le rögtön az elején! Vagy nem voltam teljesen egyértelmű a London Eye-on? – a fiú már üvöltött, de teli torokból.- Baszd meg, Gabriel! Tudod, milyen az, amikor…

Abban a szent minutumban félbeszakították.

- Lexann!- bődült Lucas tőlük pár méterre, aki eddig csöndben és egyre növekvő izgalommal figyelte a társalgást, ám most úgy érezte, betelt a pohár.

A két fiúhoz lépett, és még mielőtt a talajrészeg Lexann esetleg valami ennél is rosszabbat művelhetett volna, megragadta a könyökénél fogva, és felrántotta az asztaltól.

Vetett még egy bocsánatkérő, szomorú pillantást Gabrielre, majd Lexann érthetetlen üvöltözése és szitkozódásai közepette kicipelte a fiút a Hazel’sből, a többi vendég elképedt tekinteteinek kereszttüzében.

Odakint fogott egy taxit, betuszkolta a még mindig kiabáló Lexannt, beült mellé, és amint elindultak, lekevert neki egy irdatlan nagy pofont.

***

Gabriel tűkön ülve várta, hogy George újra felbukkanjon. Nonszensznek érezte, hogy kétszer egy nap reszketve menjen haza. Hatalmas szerencséjére a férfi nem váratta sokáig, és nem is kérdezett semmit. Nyilván Lexann minden szavát kristálytisztán hallotta.

A lépcsőházban fölfelé menet el is támogatta Gabrielt egész a lakásáig, mivel a fiú térdei egész egyszerűen felmondták a szolgálatot. Miután a bejárati ajtót hosszú percek múltán kinyitotta, a kanapéig is szomszédja támogatásával jutott el.

- Tudok még segíteni valamiben? – kérdezte George aggódva, de Gabriel a fejét rázta szomorú mosollyal.

- Majd kiheverem. Egy-két évtized, mit számít az.

- Ekkora faszkalap meg sem érdemel téged, szívem. De most próbálj aludni. Szép álmokat – azzal a férfi elbúcsúzott, és halkan betette maga után az ajtót.

Gabriel lehámozta magáról a kabátját, és a feje alá gyűrte, aztán magára húzta a dívány végében a párnán fekvő plédet. Tessék, most sírni akart, de nem ment. Nagyot sóhajtott.

Perceken belül megjelent Kaszás és Végítélet. Utóbbi a fiú lábához gömbölyödött, és dorombolva elaludt, a pici fekete pedig a kezéhez dörgölőzött, majd követte a másik cica példáját.

Ezt a pillanatot választották Gabriel könnyei, hogy megismerkedjenek a külvilággal.

Miért?- zakatolták közben a gondolatok a fiú fejében, monotonon és szomorúan. Miért, miért, miért, miért?

Végül lassan álomba sírta magát.

***

- Te szerencsétlen, te agyi beteg fasz, te kretén, te létezhetetlen nagy barom, te seggfej, te őrült, te vadállat, te…! Ha ezek után csodálkozni MERÉSZELSZ azon, hogy utál, komolyan mondom, lelőlek! Baszd meg! Nem vagy normális!

- Lucas, fogd be!- kiáltott ki az ágyában fetrengő, az autóban bekövetkezett pofon utáni további kettőtől kissé józanabb, de még mindig nem teljesen tiszta Lexann a nappaliba.- Nem érdekel, nem kértem, hogy…

- TE fogd be, baszd meg!- rontott be Lucas hirtelen a nappaliból a hálószobába, dühtől kipirosodott arccal.- Hihetetlen, milyen prosztón viselkedtél! Én… Baszd meg! TELJESEN MEGŐRÜLTÉL? Én… Én… Esküszöm, hogy…- Lucas, aki épp nem találta a megfelelő szavakat, most döbbenten elhallgatott, és barátjára nézett.- Lexann…?- hebegte.

A fiú felhúzta lábait, két tenyerébe temette az arcát, és zokogott. Egy napon belül másodszorra. Lucas pedig nagyon jól tudta, mit jelent ez. Hirtelen borzasztóan megsajnálta Lexannt. Nagyon szerette, de még tőle sem viselte el az efféle parasztkodást.

Nagyot nyelt, majd boxerre vetkőzött, és Lexann mellé mászott. Miközben a fiú a nyakába borult és magához ölelte, Lucas végigcirógatott könnymaszatos arcán, és azt dünnyögte:

- Hát ezt alaposan elbasztad.

***

Az elkövetkező napokban Gabriel olyan volt, mint a nedves mosogatórongy. Minden erejével igyekezett száműzni Lexannt az elméjéből, kevés sikerrel. Az sem segített, amikor mindent elmesélt két legjobb barátjának, Marcusnak és Sarahnak, és az sem javított hangulatán, hogy ők a monológot követően egymással versengve szidalmazták a (sajnálatosan még mindig) szerelmét.

Még csak el sem mosolyodott, amikor Marcus változatos kínzási módokat talált ki Lexann-nak (a Sugababes-koncerttől a vasszűzig), Sarah pedig felajánlotta, hogy szívesen rendel a nevében több száz hektoliter Dior-parfümöt a munkahelyéről (a lány a Selfridge’s illatszerosztályán dolgozott részmunkaidőben), hadd fizesse ki a gatyáját.

Mindennek tetejébe Jonathan bokros teendőire hivatkozva szám szerint kétszer utasította vissza a héten. Nem mintha Gabrielben túltengett volna a férfierő, sőt, megkönnyebbült, amikor a férfi nemet mondott, de önérzete füstölgő romjait sértette a dolog.

Aztán a múltja is felbukkant szerdai órái után, méghozzá Dorian Eire képében. A fiú hóna alatt laptoppal a bölcsészkar épülete előtt várta – sejtése szerint őt.

- Olyan fejed van ilyenkor, mint amikor Tony Blairnek szorulása van!- kiabálta oda Gabrielnek, aki a kapuban megtorpant.- Gyere már ide!

A fiú nem bírt elfojtani egy mosolyt – jó ideje először. Odasétált Dorianhez, aki minden további kommentár nélkül átölelte, és hátba veregette a laptoppal.

- Megérzem én, ha fosul vagy. Meg megtaláltam a Dead Can Dance CD-det nálam.

- Amit öt éve kértél kölcsön?

- Aha. Tessék – nyújtotta át a CD-t olyan természetességgel Dorian, mintha csak egy hete lenne nála.- Ugye azóta nem vetted meg még egyszer?

- De… de mindegy – Gabriel halványan elmosolyodott, és a tokot a zsebébe süllyesztette.- Egyébként hogyhogy megkerestél? Utoljára… - hirtelen azt akarta mondani, hogy utoljára körülbelül egy éve találkoztak, aztán eszébe jutott Lexann bulija, és pirulva elhallgatott.

- Azon a bulin találkoztunk, Gabriel – Dorian megtorpant, és szembefordult barátjával-, jobban ismerlek, mint a tenyeremet, és elég fejlett a kapcsolatrendszerem, hogy tudjam, mi van veled, és…

- Ki ne mondd – sóhajtott a fiú.- Kérlek. De milyen kapcsolatrendszer?

Dorian legyintett.

- Viccesen hangzik, de a pasim legjobb barátja Lexann – a név hallatán Gabriel összerezzent – legjobb barátjának a pasija. Helyes kis buzibrancs, mi? Na mindegy. Gyerünk kajálni, éhen pusztulok mindjárt.

Gabrielt, aki a utóbbi időben épp csak csipegetett, a zabálás gondolata ugyan nem ajzotta fel igazán, de úgy érezte, Dorian egész szép darabot lefaragott a szívére nehezedő kőből, és ezért végtelenül hálás volt.

A nap további részét együtt töltötték; elmentek a Hyde Parkba, felsétáltak a Piccadilly Circusig, majd beültek egy holtunalmas filmre, amit Dorian végigröhögött. Lehetett fél egy, mire Gabriel lakásajtajáig jutottak.

- Bejössz?- kérdezte Gabriel.

- Á, megyek haza. Bele kell néznem ebbe a fos alkalmazott jogtudományba. ZH-t írok holnap, és nem tudom miből. De végülis…

Végül engedett az invitálásnak. Megismerkedett Gabriel két macskájával, akik egyöntetűen körülrajongták. Próbálkozott a tanulással is, amíg Gabriel az összes fellelhető ehető dologból rántotta-paella-omlettet főzött.

- Jó illata van. Mi ez?- érdeklődött Dorian.

- Tojás, hagyma, csirke, uborka, egy fél paradicsom, liszt, borsó, fűszerek… Ööö, serpenyőben szervírozva, mosogatni elfelejtettem.

Gabriel egy villát nyomott Dorian kezébe, és a dohányzóasztalról, serpenyőből eszegették a hibrid kosztot.

- Te, ez nem is rossz. Csak hiányzik belőle a szarvasgomba meg a kaviár…

- Seggedet ne nyaljam ki?

- De, ha már itt tartunk, légy oly drága.

Gabriel a fejét csóválta. Most Doriannel jobban érezte magát, mint az elmúlt hat napban bármikor. Mi a francért nem találkoznak rendszeresen…?

***