- Na, most elölről, szépen, lassan, nyugodtan.

- Lucas, ha nem nyugodtan mondom, nem érted meg?- csattant Lexann, majd felhajtotta a negyedik pohár whiskyjét. Egy pillanatra összehúzta a szemöldökét, majd a konyhapultnak támaszkodó Lucas Terrance-ra nézett, és dühében néma fújtatásba kezdett.

- Szóval – kezdte némiképp higgadtabban. – Ugyebár elcipeltem a London Eye-ra. Aztán, valamilyen csoda folytán ott felejtette a pénztárcáját a Kennedy és a Roosevelt sarkán. Megtaláltam, elvittem neki, és elcsíptem a pillanatot, ahogy beszáll a csávója mellé, és elhúznak a vérbe azzal az istenbaszása autóval.

Lucas szolidan kinézett az ablakon, hogy Lexann nehogy meglássa széles vigyorát. Hiába, mindig mosolyt csalt az arcára, ha a fiú ingerültségében mindent beszél, csak érthetőt nem.

Amikor már úgy vélte, képes komolyan beszélni a szerencsétlen hoppon maradt fejével, ismét szemközt fordult a sötétzöld szempárral, és kifújta a füstöt.

- Idefigyelj – kezdte mélyen Lexann szemeibe nézve.- Mégis, volt közötök egymáshoz?

- Konkrétan nem, de ha láttad volna… - sóhajtott a fiú hatalmasat, majd elfogadta a Davidoffot, amit Lucas nyújtott felé. Előbb rágyújtott, és szívott a cigarettából, s csak azután folytatta.- Hidd el nekem, még pár nap, és úgy fölszedem, mint ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. Áh. Fasz bele. Az egészbe.

- Ja, vágom mi van – bólintott Lucas, apró füstkarikát fújva.- De attól, mert halálosan, teljesen, őrülten, eszeveszetten szerelmes vagy, még nem távozhatsz úgy a szülői házból, mint egy sértett szűz, aki olyannyira sértett, hogy még egy kurva „viszlát”-ot sem tud kinyögni.

- Pont te mondod ezt?- vágott vissza Lexann élesen, de Lucas egy csúnya homlokráncolással elhallgattatta.- Jó, kussoltam.

- Az anyád engem hívott fel, gondoltam, szólok – folytatta Lucas.- Az öcséd maga alatt van. Nem szól senkihez, vagy ha igen, akkor is vagy goromba, vagy üvölt, vagy káromkodik. Tanulni nem hajlandó, egész nap fekszik az ágyában, és bámulja a plafont, miközben az egyik pólódat szorongatja. A te Gabrieledet pedig éppenséggel felfüggesztették. Jó, cibáld csak a vállad – tárta szét a karjait a srác kimeresztett szemekkel.- De te kavartad magad köré, avagy, ha szarni tudsz, tanulj meg kitörölni is. Nem gondolod, hogy erős kapcsolat áll Noah viselkedése és a te hirtelenszerű lelépésed közt?

- Baszd meg, Noah tizenegy éves gyökér – sóhajtott Lexann.- És…

- Ó, hogy szopnád le az Istent, de mégis te vagy az, akihez a legjobban kötődik!- rivallt rá Lucas, magából kikelve.- Hát nem veszed észre, hogy teljesen felőrli az egyedüllét? Kibaszottul nincs senkije, pláne, hogy most már Gabrielt is elűzte magától, ami várható volt, mert ha az ember goromba, akkor kevés a kivétel… Szóval fiam, azt ajánlom neked, hogy ha holnap képes leszel lábra állni a sok kúrás után, azonnal teperj a beleddel együtt a Lilybeth Boulevard-ra, és a minimum egy csokor virág és egy bonbon.

- Ki a fasz vagy te, családsegély?- szaladt fel Lexann bal szemöldöke, de mikor látta Lucas plafonra meredő szemeit, felsóhajtott.- Bocs. Igazad van. Gigászi farok vagyok.

- Másrészt meg szerelmes.- vont vállat Lucas.- Szerinted én nem viselkedtem úgy, mint egy hormonzavaros gumiseggű, amikor ugyanezt játszottam Danivel?

- Jó, basszus, de tőled autogramot kér még a zöldséges is…- morogta Lexann a bajsza alatt, mire Lucas felnevetett.

- És tőled?- boxolt a vállába játékosan.- Amikor mentünk Írországba, a határőr is úgy nézett rád, mintha csak el akarna hívni a bokorba egy gyors numerára.

- Oda, tövig, keményen – vigyorgott rá Lexann, majd egy ügyes ugrással a munkapulton termett.- Ahh, Istenem. Mi a faszt csináljak?

- Mondtam. Egy csokor virág, egy bonbon…

- Maradj már, anyámékat simán lekenyerezem már egy vacsorameghívással is – legyintett Lexann türelmetlenül.- Noah-ra és Gabrielre értettem.

- Noah… - tűnődött Lucas.- Hát remélem tiszta, hogy kibaszott nehéz lesz ez az egész. Először is, ha rám hallgatsz, előbb tisztázod a helyzetet Miszter Intellektuálissal, mert ő kurva könnyen kiröppenhet a kezeid közül. Persze nem azt mondom, hogy szard le az öcsédet… De tudod, szépen, lassan, fokozatosan…

- Ja, ezt mondta Judah is, amikor először kúrtunk – fintorgott Lexann, majd megrázta a fejét.- Gabriel… Gabriel, baszná meg az úristen, az. És engem is. Mást szeret, és én nem tudom felfogni.

- Pszt-pszt, esetleg ha beszélnél vele?- suttogta Lucas, kezét ajkai elé emelve, mire Lexann az égre – ez esetben a plafonra – tekintett, és műmosolyt operált az arcára.

- Szia, Gabriel, halálosan beléd vagyok esve, és nem vágyom másra, csak arra, hogy szétkúrhassalak. Ez megfelelő?- nézett a barna srácra, mire az megcsóválta a fejét, és kitöltött még egy pohárnyi whiskyt.

- Nem teljesen így gondoltam, Lexann.- folytatta Lucas egy nagy korty után.- Nem mindenki tud szépen szerelmet vallani, de hiába, úgysem úszod meg. Vagy előtte, vagy utána. Jé, már fél nyolc. Mindjárt jön a nép.

- Ja, jó is hogy mondod – morogta a fiú, majd látva barátja mogorva képét, mentegetőzni kezdett.- Jól van, na! Faszom se gondolta volna, hogy szerelmi bánatban fogok nyomorogni, amikor lezsíroztam ezt a partit.

- Ma este érezd magad jól – mosolygott rá Lucas, miközben megszorította a karját.- Táncolj, igyál, tépj, verj, kúrj, szopj, élvezz… Holnap pedig nekikezdesz a gyónásnak.

- Inkább segíts kiválasztani, hogy melyik felsőmet vegyem fel – ugrott le Lexann vigyorogva a munkapultról, majd kicsit könnyedebb szívvel megindult a háló felé, hogy az egy szál törölköző-nyaklánc kombinációt esetleg valami másra cserélje.

Eközben egy láthatatlan kéz folyamatosan egy nevet formált gyöngybetűivel a fiú gondolatai közt, s ahányszor Lexann elolvasta, a belsejét marcangoló fájdalom egyre erősödött.

Gabriel.

*

Gabriel aznap még próbálkozott a tanulással, de amit e címen művelt, mindennek lehetett nevezni, de intenzívnek a legkevésbé. Felvonszolta magát a galériára, elhevert az ágyán, fellapozta a latinjegyzeteit, majd miután egy jó félórát töltött azzal, hogy Kaszást (aki mindenáron le akarta pisilni a zizegő papírköteget) minduntalan lecipelte a macskaalomhoz, idegállapotához mérten nagyjából beléjük is temetkezett.

A coniuctivusok és imperativusok varázsos bűvköréből (magyarán abból, hogy merev arccal böngészte a betűket, s néhol hozzájuk toldott egy-egy megjegyzést) úgy egy óra múltán szabadult, amikor rájött, hogy kegyetlenül éhes. Engedett a kísértésnek, és jegyzeteit elsuvasztva egy fekete mappába, leereszkedett a zsebkendőnyi konyha meghitt félhomályába - mivelhogy vagy másfél hónapja kiégett az egyik villanykörte, Gabrielnek pedig nem akaródzott kicserélni. A hűtőben kutakodva végül egy kétnapos maradék chili con carne mellett döntött.

Evés közben, bárminő döbbenetes is, Lexannra gondolt. Sajnos, bár ezt részben az égetően csípős paprikára is foghatjuk, nem épp gyöngéd és finom érzésekkel.

Magányos füstölgéséből a telefonja hangja rángatta ki.

 - Igen?

 - Hejhó, szívem Dartingtonja! Sarah vagyok. Mit művelsz ma este? - a hangokból ítélve Sarah, Gabriel egyik legjobb barátja épp hazaért, és egy laza csípőmozdulattal becsukta maga után az ajtót.

 - Tovább ülök itthon és eszem a kefét - sóhajtott a fiú. - Nem úgy volt, hogy Marcusszal megnéztek húsz kísérleti filmet egymás után?

 - De, de az a fasz... Bocs, leveszem a kabátom... Szóval az a balhere összeszedett tegnap valami undergroundos pöcsmadarat, akivel valami eszelős nevű másik undergroundos pöcsmadár házibulinak álcázott orgiájára mentek. Asszem Lexann Merewood, az a műsorvezető, bár tudom, hogy te nem hallgatsz kereskedelmi rádiókat. Szóval ez van, itt ülök három grammal a nyakamon, és ez célzás. Na, átjössz vagy átmenjek?

Gabriel úgy érezte, azonnal útjára bocsátja a chili con carnét visszafelé.

 - Jól vagy, drágám? - érdeklődött Sarah.

 - Kurvára nem... - szusszantott Gabriel. - Nem tudod a címet, ahová Marcus ment?

 - De... - a lány hangja meglepettnek tűnt, egyszersmind enyhén csalódottnak is. - Marcus engem is hívott, de gondoltam, minek menjek én egy ilyen buzifertőbe...? Aszongya, felírta a hülyéje a kezemre... Szóval, Deavon Street 27, Kenny. Milyen Kenny? Ja, vágom, Kenny van az ajtón.

 - Fú, kösz... tényleg... Ha hazaértem, elmagyarázok mindent, ígérem - Gabriel kinyomta a telefont, Sarah pedig, tőle pár háztömbnyire összevonta szemöldökét, és imigyen szólt:

 - Pöcsmadár.

Gabriel fél órával később leszállt az Oxford Street metróállomáson, és miközben felfelé igyekezett, sok más honfitársával egyetemben, valamiféle hatásos szövegen gondolkozott, amivel majd jól képen törli Lexannt.

Miközben a kivilágított utcát rótta, gondolatban törölte a mondókáját, mert úgy hatott, mintha begyakorolta volna. Inkább úgy határozott, majd rögtönöz valamit.

Pár percnyi gyaloglás után befordult egy nagyobb mellékutcába, majd egy kisebbe, amely a Deavon Street nevet viselte. A huszonhetes számú ház, melynek tetőtéri ablakai ütemesen villództak különféle neonszínekben, a sarkon állt.

A kapu előtt Gabriel vett egy nagy levegőt, majd megnyomta a Merewood, Lexann feliratú csengőt. Valaki odafent felvette, de mindenféle akadékoskodás nélkül azonnal utat nyitott neki.

A fiú, ahogy egyre szedte a lépcsőfokokat, érezte, hogy szívverése egyre erősebb és gyorsabb, de még csak véletlenül sem az aprócska fizikai megerőltetéstől, amíg feljutott a negyedikig.

Mielőtt becsöngetett volna, az ajtót szőke, szemöldökében és ajkában csillogó ékszert viselő srác tépte fel.

 - Azannya! - közölte Gabriellel, és csuklójánál fogva behúzta az előszobába, amit még annyira nem is borított el az emberdzsungel. - Lexann hívott meg? - kérdezte.

Gabriel a dübörgő zenében leginkább csak a fiú szájáról olvasta le a mondandóját.

 - Nem mondanám - kiabálta feleletképp. - De őt keresem.

 - MI?

 - Lexannt keresem!

 - Ja! Ott van a DJ-pult körül a nappaliban - ordított a szőke a srác, és a tömeg által elzárt ajtónyílás felé bökött hüvelykujjával. - Egyébként Dani vagyok - kezet nyújtott, amit Gabriel bemutatkozásként értelmezett, bár a nevet nem hallotta.

 - Gabriel Dartington.

 - MI?

 - Gabriel!

 - Ó...!

Abban a pillanatban magas, hullámos barna hajú férfi lépett a szőke fiú mögé, és átkarolta a vállát.

 - Te, Dani... - pillantása megakadt Gabrielen. - Hát ő ki?

 - Hát Gabriel!

 - Wow... - a férfi leplezetlenül végigmérte. - Van ízlése... - majd szemlátomást észbe kapott, és kezet nyújtott. - Lucas Terrance.

 - Gabriel Dartington... - Gabriel zavartan fogadta a bemutatkozást, és az a furcsa érzése támadt, hogy ezek itt mind ismerik őt, és most úgy méregetik, mint az ufók a humanoidot, akit már évek óta figyelnek. - Ne haragudj, de te ismersz valahon...

 - GABRIEL DARTINGTON? - süvöltött egy hang a nevezett fülébe. Gabriel oldalra kapta a fejét, és hirtelen, elfeledkezve küldetéséről, és fülig érő szájjal elvigyorodott.

 - Dorian?

 - Ez kérdés, pöcs? - érdeklődött a sötét hajú, felettébb impozáns egyed, és átölelte Gabrielt.

 - Jordan tud erről? - kérdezte Dani túlordibálva a hatezer decibelt.

 - Gabriel az osztálytársam volt - közölte Dorian. - És...

Dani, aki csillogó, ibolyaszín szemeiből ítélve nem volt már teljesen józan, leoperálta Dorian karját Gabriel válláról, és ez utóbbit taszigálni kezdte a nappali bejárata felé. Közben a sötét hajúhoz intézte szózatát.

 - Szállj már le róla! Lexannhoz jött! - majd egy utolsó, sokatmondó pillantás után visszatért a juhászkutya-szerephez.

A nappaliban, ha ez egyáltalán fizikailag lehetséges volt, még hangosabban üvöltött a zene, amit a tágas szoba négy sarkába állított hatalmas hangfalak tettek lehetővé.

 - Ott a DJ-pult! - mutatott Dani a nappali másik végébe. Azonban semmi Lexann-szerű nem volt látható arrafelé a pillanatnyilag radioaktív-zöld fényben. - Basszameg - nyugtázta a srác a házigazda ott-nem-létét. - Hát nézzünk körül...

Azzal a fiú, aki Gabrielnél körülbelül öt centivel alacsonyabb volt, és szemlátomást törékenyebb is, könyökével kezdett utat törni a rengetegben.

 - Na, az ott...

Gabrielnek nem volt szüksége rá, hogy felhívják a figyelmét a látványra. Egyelőre csal hátulról látta Lexannt – mindez azonban elég volt ahhoz, hogy egy füst alatt kimenjen a fejéből, miért is jött.

Elkezdte keresztülásni magát a tömegen, hogy elérjen a tőle körülbelül öt méterre, még mindig háttal posztoló fiúhoz. Két méterrel később úgy tűnt, végleg eltorlaszolja útját egy nagydarab fazon. Végső elkeseredésében Gabriel ugrálni próbált, hátha megpillanthat egy darabkát Lexannból, de a kísérlet meddő maradt. Majdnem egy egész percnyi kínkeserves várakozás után a pasi odébbállt, és a látvány ismét szinte zavartalanul juthatott el Gabrielhez.

Ellenben ezt a fiú már nem nézte annyira szívesen. Sőt, furcsa érzések egész sokasága vett rajta erőt. Érzékei, látását kivéve, eltompultak, még a hangfalakból felé hömpölygő zene is mély morajjá torzult, a mozdulat pedig, amellyel utat akart magának törni, félúton beledermedt a kezébe.

Lexann ugyanis már megfordult, így Gabriel kitűnően ráláthatott bal arcféltekéjére. A fiú azonban, a legfinomabban kifejezve, nem volt egyedül.

Félhosszú, sötétszőke hajú srácot ölelgetett nagy elánnal, amaz pedig semmi jelét nem adta a tiltakozásnak.

Egy hosszú csók után, mely alatt Gabriel úgy érezte, minden tagja vízzé válik és elpárolog, a páros elindult egy ajtó, feltehetően a hálószoba felé. Miután az becsukódott mögöttük, a fiú füle újra megadta magát a hangáradatnak, bár mindent rettenetesen távolinak érzékelt. Mintha kilépett volna saját testéből, és ott lebegett volna a most enciánkék fénypászmákban, felülről látva a szobát és önmagát.

Halványan érzékelte, amint Dani a vállára teszi a kezét, és valami olyasmit mond, hogy „kutyából nem lesz szalonna.” Alig pár másodperccel később látta magát, amint sarkon fordul, és átverekedve magát a bulizókon, elindul kifelé. Odabiccent Doriannek és Lucasnak, és csapódik mögötte az ajtó…

Itt, ahogy a zene majdnem kívül rekedt, visszatért saját porhüvelyébe (pontosabban mintha visszatért volna, mivel egy másodpercre se hagyta el azt), és körülnézett saját szemével.

Elmorzsolt alatta egy saját könnycseppet, majd kivette a zsebéből a telefonját, és Sarah-t tárcsázta.

- Sarah? Ugye még áll az ajánlatod? Csak mert átjöhetnél…

*

Lexann, ahogy becsukta, majd kulcsra zárta a hálószoba ajtaját, közelebb lépett a vele szemben álló, alig tizenhét éves fiúhoz, ajkait pedig annak ajkaira tapasztotta, és szakavatott kézzel vetkőztetni kezdte.

Azt, hogy a talán egy egész picit túlzásba vitt alkoholfogyasztás miatt került-e viszonylag rövid időn belül az ágya közelébe, most nem vitatta meg magával – a rá szegeződő, acélszürke szemek egészen ledermesztették.

„Döbbenetes, mennyire hasonlít rá.”, gondolta halk, sóvárgó sóhajjal, mielőtt az ágyra lökte volna a fiút.

Miközben amaz a sliccénél matatott, Lexann fejébe hirtelen betüremkedett egy halványan derengő, ám réginek épp nem mondható emlékkép.

„A panorámáról szól az egész. Ha becsukod a szemed, semmi értelme.”

Inkább vad csókba vonta az alatta fekvő fiút, csak hogy egy fél percre is, de képes legyen másra gondolni.

Odakintről nevetések hangjai hallatszottak, lábdübörgéssel és tánczenével vegyítve, váratlanul azonban, alig pár másodpercre ajtódörrenés szakította félbe a kavalkádot.

Lexann felnyögött.

Részint a hasán sikló ajkak miatt, részint pedig amiatt a furcsa érzés miatt, ami hirtelen megszállta.

„Próbáld meg keresztezni a legrosszabb részegséged emlékét egy gyomorszájba rúgással, és…”

- Aaahhh…

A fiú az ajkát törölgetve kúszott Lexannhoz, s amikor az maga alá teperte ismétcsak, úgy tárta szét a lábait, mint egy rossz kurva.

- Csináld – nyögte, mire Lexann kinyitotta ólomsúlyúvá nehezedett szemhéjait…

És Gabrielt látta maga előtt. Vadul megcsókolta az illanó álmot, a karjaiba zárt képzelt fiút, majd megragadva a hús-vér derekát, belé hatolt.

*

„… és akkor el is kaptad az érzést.”

Sötét volt a szobában, a dübörgő zene mellett pedig egyáltalán nem lehetett hallani a halk szuszogást.

Lexann a hátán feküdt, s miközben fél kézzel a mellkasára tapadt, sötétszőke tincseket cirógatta, komótosan eregette a füstpamacsokat.

A szeme furcsán csillogott.

Borzasztó furcsán.

*

Otthon Gabriel, bár később maga se tudta, hogy volt erre képes, enni adott két macskájának, sőt, almot is cserélt alattuk.

Alig két perccel később befutott Sarah, aki hatalmas öleléssel és a következő kijelentéssel üdvözölte barátját:

- Ekkora pöcsmadarat Marcuson kívül még életemben nem basztam.

- Legalább Marcus már nincs rám indulva… Bár szemlátomást Lexann sem – dörmögte Gabriel.

- Jól van no, pöcök, motorhasonlat! Illetve majdnem.- Sarah előhúzott a zsebéből egy műanyag zacskót, és meglengette a fiú orra előtt. Amaz úgy nézett a szőke lányra, mintha maga volna a megváltó.- Igen, tudom, hogy tudok időzíteni. Papír a fiókban?

Gabriel bólintott, majd aprócska konyhájából átlépett az aprócska nappaliba, és végighevert a díványon.

- Na, de meséld már el, mi volt. Csak annyit értettem a telefonban, hogy lefaszoztad Lexannt. Most akkor hogyan is történt az egész?- érdeklődött Sarah, miközben aprólékos műgonddal ügyködött a fűvel, és a papírral.

- Konkrétan sehogy – sóhajtott Gabriel., és ismét felszaggatta friss sebeit.- Végignéztem, ahogy szobára visz egy másik srácot.

- Ezt a rettenetes faszt! Még jó, hogy már az elején lepöcsmadaraztam – a lány meggyújtotta a jointot, és elgondolkozva beleszívott.- Tulajdonképpen jobban járnál a nőkkel, azt hiszem. Kedvesek vagyunk, bölcsek és belátók, elviseljük a pasik rettenetes hülyeségeit, és továbbvisszük a vérvonalat gyerekek formájában.

- Tudom, chérie, ezért is verem a fejem a falba, amiért ekkora buzi vagyok.- Gabriel felkelt a kanapéról, Sarah-hoz sétált, és kivette a kezéből a fehér füstcsíkot eregető rudat.

Végül úgy negyed órával később az áldott fehér köd elkezdett rátelepedni mindkettejük agyára, és a második füves cigit már a padlón fekve szívták el.

Közben elméleteket gyártottak a férfiakról, a nőkről, a fociról, az oktatási rendszerről, George Bush-ról és a katolikus egyházról.

Gabriel végtelenül hálás volt abban a pillanatban minden szál vadkendernek, amiért mind a gondjait, mind a gondolatait és aggodalmait képesek egy-két grammjukkal feloldani.

Csodálkozott, hogy Sarah még képes egyáltalán egy mozdulatot is tenni. Merthogy a lány lassan feltápászkodott, elcammogott a régi lemezjátszóhoz, átcsavarta rádióra, bekapcsolta, és elkezdte tekergetni a frekvenciakeresőt.

- Te mi a faszt művelsz?- kérdezte Gabriel lassított tempóban. Épp kezét-lábát szétvetve, egy szál farmerban feküdt hanyatt a földön és a galériáról kikandikáló Kaszással szemezett vigyorogva.

- Mindjárt… Na, ez aaaz – Sarah visszavágódott a padlóra a fiú mellé.- Hallgasd.- A rádióból beszéd hallatszott.

- Egy árva szót se értek, baszki. Angolul dumál legalább?

- Hát remélem…

Gabriel pár pillanatig nagyon erősen koncentrált, hogy akár egy szót is felfogjon, de beszédszűrő hálójának szemeit is felfejtette a jótékony fehér füst.

Végül, úgy ahogy volt, fejét Sarah vállán nyugtatva elaludt.

*