Koraesti szél kúszott be a londoni Millenia Sugárút fehére vakolt házai közé. Az utcalámpák reszketeg fénye egy magányosan kullogó alakra vetült. Erősen szorította magához kopott gördeszkáját, ébenfekete tincsei az arcába omlottak, leszegett fejjel egyre csak a betont és cipője orrát figyelte. Csessze meg a holdkóros kurva isten. Dühödten rúgta be a feketére mázolt vaskuka oldalát, s az fájdalmas nyekkenéssel adta meg magát. Baszódna meg az összes valagfejű állat. Mi a faszért oktatnak, ha egyáltalán nincs érzékük hozzá? Nem ám, el nem magyaráznák, csak kiüvöltik a pofájukat, aztán lebasszák az egyes dolgozatokat a szerencsétlen, nyáltól csöpögő diák asztalára, irgumburgumszeddösszemagad. Hát az anyjuk picsáját!
Jordan szinte már gombóccá gyűrte a zsebében az ellenőrzőkönyvét, mely pontos jelentést adott a Vague házaspár egyetlen csemetéjének féléves munkájáról, a felsorolt tárgyak közt pedig három elégtelen sorakozott - fizika, biológia, és nyelvtan. Meglátva a vörös-fehér karikát, maga elé gördítette a deszkát, egy ugrással rajta is termett, valamint felöltve az übermájerkúltopcsávó stílusát, egyenesen fent termett a lépcsősorokat elválasztó fémkorláton, s a műanyag kerekek halk nyikorgásának közepette begördült az aluljáróba. Középhosszú, szőke hajú fiút látott az egyik fekete oszlopnál. Kedélyállapota rögtön megváltozott, tudomást sem vett a zsebében rejtőző papírkötegről, vidáman mosolyogva fékezett le barátja előtt, s kezét nyújtotta Dani felé.
- Csá - vigyorgott rá.
- Krisna veled, testvér - csapott bele a lilába öltözött Dani LeRouge, majd elegánsan felvonta jobb szemöldökét, mivel a másik még a sajgott a frissnek számító, egyhetes piercingtől. - No, mesélj, Láncoshalál.
- Amint beléptek a dohányfüsttől terhes fogadóba...
- Ó de vicces, várj már egy másodpercet, hadd dobjam el magam ettől a fergeteges pojénodtól - fintorgott Dani.
- Tudomén, hogy szekszisten az vagyok, de hogy még humoros is...
- Adódnak ilyen gyomorszájbarúglak-meglepetések még az életben, látod. Metró?
- Az. Jössz?
- Mint a szél, csak bekötöm a csukámat.
Dani harmincnyolcas lila British Steelt hordott, huszonnyolc lyukút.
A tanárok verbális ostorozásának közepette toppantak a Millenia megálló túlzsúfolt keleti peronjára. A szőke fiú ugyan kitűnő lett (egyetlen négyest nem sikerült begyűjtenie), de túltengett benne az együttérzés így estefelé.
Felpréselődtek az egyik hátsó kocsiba, és kínkeservesen egymásra vigyorogtak egy nem épp violaillatú bácsi hónalja alatt, amikor a hátuk mögött hangot hallottak.
- Te láncos kölök, nem húznád ki légyolyszíves a könyöködet a bordáim közül ha meg nem sértelek?
- Láncos a nénéd telibekúrt picsája...- motyogta magának az említett, aztán egy dühös hátrapillantás kiséretében elhúzta a karját. De amint átsandított tincsei között, azt hitte, megáll benne az ütő. Magas, nemesi arcvonású férfi nézett farkasszemet vele, hosszú, enyhén csigás, sötétbarna haja fürtökben kunkorodott, szemei olyan sötétek voltak, hogy a csillogó szivárványhártya már-már egybeolvadt a pupillával. Hidegen fürkészte a fiatal srác dühtől enyhén piroskás, amúgy sápadt arcát, a nyugtalanul kavargó, szürke szempárt, és a kissé porcelánbabáéra hasonlító, durcás ajkakat.
- Köszönöm - biccentett kimérten, majd visszatért az újságjához. Keresztbe tett lábakkal, úgy-ahogy kényelmesen ácsorgott, s a távműködtetésű ajtónak támaszkodott.
- Mivanmár?- morogta Dani, miközben kicsavart karokkal, riadt tekintettel nyugtázva, hogy a tömeg egyre távolabb sodorja őt Jordantől, mígnem annyira messzire kerültek egymástól, hogy kénytelenek voltak ordítva kommunikálni.
Jordan kissé erőszakosan tuszkolta át magát az elhízott nyugdíjasok hasa közt, mígnem kilógó nyelvvel, gördeszkáját markolászva megkapaszkodott a felső rúdban, s végignézett barátja arcán.
- Atombrutál - vigyorogta meg a friss piercinget.- Utánzol, mi?
- Igen, persze. Szektát is alapítottam neked.
- Frankó.
A metró pedig hirtelen zökkenéssel megállt, kinyíltak az ajtók, s kevesen ugyan, de leszálltak. Jordan kissé szorongva nézett vissza, hogy a titokzatos férfi ott van-e még, de azonnal visszakapta a fejét, amikor egy fekete tekintettel találta szemben magát.
Kéremvigyá-zanaka-zajtókzáró-dnak.
Azám, az óvatlan Danit csaknem lesodorta egy megtermett szkinhed, aki mellesleg közölte a kis híján kilapított sráccal véleményét szexuális hovatartozásáról.
- A jó kurva édesanyád, seggarcú - felelte Dani megkérdőjelezhető udvariassággal, és szemével Jordan után kutatott. Végül megtalálta, ahogy leplezetlen anatómiai érdeklődéssel fikszírozza a bordakönyöklős sznob fazont.
- Hé! - bökte lábon a jó havert egy kedves kis bakancsos rúgással. - Nem ér elalélni - suttogta gúnyosan a még mindig transzban ácsorgó Jordan tizenötször átszúrt fülébe.
- Én meg az elalélás kibaszottul messze állunk egymástól - vágott vissza a fiú.- Azt hittem... Ismersz!
A mondat végére felöltötte a könnybe lábadt babaszemeket, és aprókat pislogva nézte a csendesen röhögő Danit.
- Jól van, lassan elérkezünk a Parkhoz. És amúgy sem hiányzom én - kacsintott a fiú, megfeledkezve szemöldökügyi fájdalmairól, s menten elfintorodott, ujjai pedig óvatosan megérintették a kis ezüstszögeket.
- Mi a faszomról beszélsz?- vonyította kissé méltatlankodva a fekete fiú.- Nehogymár itt hagyj...! Hallod, aludj nálunk. A húgom már hiányol.
- Ne haragudj, de leszarom a húgodat - vonta meg a vállát Dani.- Tök segg.
- Egyet- illetve megértek - húzta széles vigyorra ajkait a láncos kölök. Azonban egyáltalán nem sejtette, hogy haverja komolyan beszél, így alaposan meglepődött, amikor a fiú még nála is szélesebben vigyorogva kipattant a nagyonmenő távműködtetésű ajtók között, majd a fényesre sikált márványaljzatról integetett felé. Búcsúképp még fújt egy überszekszüell lufigömböt, aztán milkabakancsos lábait szedve eltűnt a mozgólépcső aljában.
- Azanyádjóédes...- kezdte a fekete fiú, aztán csak lemondó sóhajjal vetette le magát az egyre több felszabadult helyet tartalmazó ülésre. Kényelmesen terpeszkedett el, tulajdonképpen nem is ült, inkább feküdt, gördeszkáját kényelmesen maga mellé helyezte, s mint Köbjani az Ed, Edd és Eddyben, legjobb barátjaként tekintett rá. Mosolyogva dugta fülébe a pici fülhallgatókat, benyomta mp3 lejátszóján a 'Play' gombot, majd hátrahajtotta a fejét, amint elkezdett bömbölni a fülében a Papa Roach-tól a Dead Cell. Megpróbált nem tudomást venni arról, hogy figyelik.
Valami olyasmi lehetett, mint egy teniszjátszma egy lassan de biztosan kiürülő stadionban.
Jordan odanézett. A srác meg nem. Aztán elkapta a tekintetét, amikor az elegánsan fésületlen fej felé készült fordulni, és addig vizuálta a csillámpévécé padlót, míg a kis (nagy...[?]) herceg vissza nem fordult a kezében tartott papírhoz.
Eközben a szkinhedek, taták, nyanyák, férfiak, nők, férfinők, gyerekek meg egyéb létformák elszállingóztak. A metró közeledett a Riverbank Alley-hez, ahol Jordannek le kellett szállnia.
A fiú hozzászokott, hogy ilyenkor alig van már valaki a földalattin, az utolsó pár kocsi pedig, kettejüket leszámítva üresen rótta utolsó éjszakai útját.

***

Dorian Eire érezte, hogy ez a nap már rég nem a tanulásé. Hiába fordította a fejét unos-untalan a lánccsörgetős fiúról a tételsorra, és hiába próbálta átgondolni az összes római légió összes címerét (aminek megtanulása valamiért elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a szerencsétlen joghallgató ügyvéddé váljon), a fejében lustán gomolygó whiskygőz és az a kis imposztor ott szemben megakadályozta a tanulás nemes cselekedetében.
Hát akkor... Pezsdítsük fel egy kicsit az eseményeket.
- Megkérdezhetem, hogy mit bámulsz?

***

Jordan azonnal kicibálta a fülhallgatókat hallószervéből.
- Háttőő... Tetszik az inged. Vagyis, a pulóvered. Jó a színe. - felelte rezzenéstelen arccal a fiú, leplezett undorral végignézve az egyetemistának tűnő hímpéldány sötétkék pulóverén. Tulajdonképp maga sem értette, hogy mi baja van abban a percben a sötétkékkel, holott a kedvenc színei közé tartozott.
A megszólítótt csak egy lemondó sóhajjal próbált újfent a papírjaiba mélyedni, melyek valószínűleg vizsgatételek lehettek, legalábbis Jordan szerint. Ő maga pedig hevesebben kalapáló szívvel tért vissza a muzsikájához. Mikor a brutálmetál dobszólókon keresztül meghallotta a 'kedves' metrós nő hangját, mely már olyan ismerősen csengett a számára, cicásan nyújtózkodott egyet, s nagy nehezen fel is tápászkodott. Megvárta, míg kinyílnak az ajtók, közben türelmetlenül lökött egyet rajtuk, s szentségelve törölgette farmerjába fekete mocsoktól frissen 'ragyogó' ujjbegyeit. Lassan a lépcsőhöz totyogott, halk nyögéssel vette tudomásul, hogy mostan nekije itten meg köll mászni hatvan darab lépcsőfokot. Egy leszázalékolt hetvenéves gyorsaságával kapaszkodott fel, fél kézzel a korlátot, a másikkal meg Deszkát markolta. Még mindig bömbölt valami a fülében, tulajdonképpen nem figyelt rá, mert még az énekes hörgésén keresztül is hallotta a nesztelen, szinte surranó lépteket (és ez egy kibaszott nagy paradoxon volt - a szerk.), torkában dobogó szívvel lépett a gördeszkára, s fél lábbal hajtotta magát, míg kecses mozdulatokkal ki nem érkezett az aluljáróba. Szinte sehol senki, a kedves Pei-chan trafikja pedig régen bezárt, a fehér vasrácson keresztül is jól ki lehetett venni a műanyag kütyük rózsaszín papírját, a naracssárga japán betűkkel. Jordan nagyot sóhajtva fordult meg, de majdnem seggre is pottyant abban a percben, amikor meglátta az oszlopnak támaszkodó egyetemistát.
- Miafaszom...- dünnyögte csak úgy magának, aztán kihúzta füléből a fülhallgatót, és kissé méltatlankodva kiáltott oda a fiúnak.- Hé! Öööö....

***

- Valóban, hihetetlenül elmés megállapítás - közölte Dorian feudális kényúr őseitől örökölt, önbizalomszaggató és felettébb idegesítő hanghordozással. - Mellesleg, remélem, kényelmes ott a földön...
Szemlátomást a srác nem vette észre, hogy még mindig a többévtizedes mocsokréteg alatt húzódó gránitpadlón üldögél.
- Az - vetette oda. - De mi a lófasz közöd van hozzá?
- Lófasz közöm az épp nincs - fintorgott Dorian. - Feltéve, hogy nem bánod. - Azért aranyos volt a kölök,ahogy ott üldögélt, mint valami durcás kis kerub egy ékszerbolttal keresztezve és ütköztetve frontálisan. Amennyire a piercingerdő láttatni engedte, azért némi érdeklődést mindenképp szentelt a kissé illuminált fiúnak. Vagy legalábbis annak a kis bőrfelületnek, ami nyújtózkodásnál kivillant a hasából.

***

- Nem - válaszolt gunyorosan Jordan. Valami megmozdult benne, mikor az ismeretlen fiú halkan felkuncogott. Nagy nehezen feltápászkodott, 'csakazértis', s kissé ügyetlen mozdulatokkal kezdte magát porolgatni. Futólag végignézett az aluljáró mocskos plafonján, aztán a lezárt kirakatokon és a pirománok áldott munkáját őrző, megolvadt narancssárga kukákon. Nem tudta megállni, hogy ne pillantson az egyetemista fiúra is, aztán esetlenül a lábai elé dobta a gördeszkát.
- Háttö... Én egazán örvendtem - intett aprót a srác felé, majd a lehető legmagabiztosabban, 'elneessbazmeg'-ekkel a fejében próbált a rámpa tetejére jutni, hogy aztán végiggördülhessen az esti fényben pompázó Riverbank Alley-n. Igazán bájos egy út volt, dobozokba ültetett fákkal és apró, színesre mázolt falú házakkal, no meg persze a gördeszkapálya mellett ott csillogott a Temze egyik mellékága. Sokszor lógtak le a haverokkal, hogy a környéken strihelő ribancokat bedobják a jeges hullámok közé, aztán meg persze röhögve nézték, ahogy kapálóznak. Mikor megunták, elhúztak újakat keresni. Mikor azt is megunták... Na jó.
Szóval békésen gördült végig az utcán, ügyesen kikerülve a járókelőket, akik persze alig voltak, de az mellékes. Kóbor kutya ugatott utána, de ő két percen belül már ott sem volt. Még az örömlányoknak is ellenált, pénz helyett az ellenőrzőjét szívesen odaadta volna, de hát akkor jön Strici bácsi, és szépen lyukat fúr a koponyájába. Úgy értem, egy újat.
Megint az a kibaszott érzés, ott, a tarkóján. Futtában hátrasandított fekete tincsei mögül, és erősen kellett koncentrálnia, hogy ne vágódjon el. Az egyetemista a nyomában volt.

***

Dorian követte. Részben a whisky, részben ösztönei parancsának engedelmeskedve. Futott, persze tartotta a minimum öt méteres követési távolságot, meg - tegyük hozzá - annyira nem hajtott gyorsan a kisgyerek, tekintve, hogy álmatagon siklott el, mintha gondolán tenné ugyanezt, a kurvák mellett.
- Hé, picinyem...
- Eszem azt a kis fokhagymasegged...
Ilyen és ehhez hasonló beszólások keresztezték Dorian útját, különböző női és férfi ajkakról elhangozva. A fiúnak kedve lett volna finoman közölni az örvendetes tényt, miszerint is "baszodanyád", de neveltetése ellentmondott az ilyesféle verbálisan destruktív viselkedésnek.
Végül észrevette. Mármint a láncos gyerek őt. Amíg amaz az állát vakargatta a kutyaszarral ékesített betonról, Dorian megnyerően elmosolyodott, ahogy az alsógatyamodellek szoktak az óriásplakátokon. Az ember azt érezte ettől a mosolytól, hogy Dorian messze felette áll mindenféle társadalmi és egyéb ranglétrán. Ha ilyeténképpen mosolyogva a fiú anyaszült mesztelenül állt volna egy frakkba öltözött úr mellett, a hapsi mélységesen elszégyellte volna magát, amiért ilyen alulöltözött.
Ezt teszi az arisztokrácia.
- Újfent kérdem; mit bámulsz?

***

- Én meg azt kérdezem, hogy mi a faszért követsz - vágott vissza Jordan. Kezdett kijönni a sodrából. Hát bassza már meg, koslat utána, aztán ilyen baromságokkal fárasztja... Namostaztánmegmondomnekedöhhöhehe. Az egyetemista nem válaszolt, csak könnyed léptekkel, zsebre vágott kezekkel közelített felé, ő meg hátrált. Nem félt, csupán... A nagy frászt nem félt.
- Hagyjál már... Idegesítesz - morogta a fiú, miközben megpróbált hejdemenő lenni, lazán visszalökte a fülébe a pici hallgatókat, és már gördült is volna tovább, amikoris újfent meghallotta azt a kellemesen mély, szinte doromboló hangot. Méltatlankodva fordult meg, de amint szembetalálta magát a mosolygó sráccal, kissé megenyhült a szíve.
- Mi van megint?- vonta fel fél szemöldökét, azt, amibe a piercinget szúrták, körülbelül két éve. Aranyos volt így, ahogy lábával és a kezével tartotta a gördeszkát, sötét, finom ívű szemöldöke majdnem eltűnt hasonló színű hajvonala mentén. Megőrült attól, hogy a fiú csak nézi, nézi, és egy büdös szót sem szól. Legszívesebben leordította volna a csillagokat az égről, de csak várt, türelmesen várt, hátha kap valamit a fejéhez. Nem mert elveszni a sötét szempárban - még nem. Szinte érezte, amint a srác karjai közé bújik, érezte, amint ajkai végigszánkáznak a bőrén és a göndör fürtökön... Aztán meg jól felpofozta magát képzeletben, és újfent hidegen nézett végig az akkor is gyönyörű arcon.

***

- Semmi - Dorian megvonta finom csontú vállát. - Mi lenne? - szinte érezte, ahogy a pír elönti arcát, és magában csendesen hálát adott az éj sötétjéért.
Még villantott egy "namivan?!"-mosolyt a srác felé, majd sarkon fordult, és elindult a metróállomás melletti buszmegállóhoz, hogy még elérje az utolsó buszt.
Érezte a tarkóján a ledöbbent tekintetet, mindaddig, míg be nem fordult a sarkon. Úgy tíz percen belül felszállt a járműre. Homlokát a hűvös üvegnek nyomta, és várta az indulást. Mert próbálja meg valaki a zötykölődő busz ablakához nyomni a homlokát... Kifejeli az üveget, mint a szél.
A Primrose Gardensen lakott, ami voltaképpen egy rövid kis zsákutca volt, háromemeletes házakkal. A századforduló környékén építették őket, de meglepően jóállapotban voltak. Kicsit kiríttak a Primrose Avenue magas téglaházai közül.
Otthon Dorian kávét vedelt és tanult és vedelt még egy kis kávét, és tanult, aztán vedelt még egy kis kávét, megnézte a Monty Python Show éjszakai ismétlését, eközben pedig menthetetlenül elnyomta az álom.

***

Jordan kissé csalódottan dugta vissza hallószerveibe a piciny hallgatókat, de tulajdonképpen meg is könnyebbült. Azzal együtt, hogy az egyetemista roppant vonzó volt, eléggé irritálta is a közelsége. Valahogy.Valamiért. Csak úgy próbaképp átugrott egy tűzcsap felett, majd boldogan vigyorogva száguldott tovább. Leszarni a félévit, leszarni mindent, fíldömúnlájt, két pecig nyugodtan lenni ezen a földön.
Épp a Porcelain bömbölt a fülében, a Red Hot Chili Peppers a kedvencei közé tartozott. Halkan dudorászva gördült végig a kihalt utcán, mígnem a bájos, vaksin kukkoló házakat felváltották az egységes kockából álló lakóteleptömbök, és az a pici zöld övezet - mely a fadobozokba ültetett cserjék képében jelent meg az utcákon - is eltűnt. Mindezt felváltották a parkolók, melyekben sok száz autó ácsorgott egymás mellett, itt-ott szabálytalanul, a parkolóórák LCD-kijelzője betörve, a gombok szintúgy. Mindebben volt valami megfoghatatlan báj, mely ellenállhatatlanul magába bolondította a fekete fiút. Jordan úgy imádta, ahogy van. Felvigyorgott szobája sötét erkélyére, majd közelebb gurult, és beletúrt a pulóvere kenguruzsebébe. Legnagyobb meglepetésére ott csak egy pár koszos zsepit és a mobilját találta, meg az mp3 lejátszót.
- Mi a telibekúrt jóisten tetves fasza?- mennydörögte, két kézzel turkált a farzsebeiben illetve a nadrág egyéb ehhez hasonló zugaiban. A kulcsát azonban sehol sem találta. Dühösen morogva csapta oda magát a földhöz - szó szerint - s a világító 45-ös szám alatt durcásan maga elé nézve telepedett le a lépcsőre. A szülei persze elutaztak Alabamába, a nagyihoz. Olyan kibaszott messzire. Egyedül saját magára és arra a rohadék kulccsomóra volt bízva, meg persze arra a háromszáz fontra.
'Ez überfasza. Akkor most itt ülök még három napig, szarrá fagyom, megtoszom az első utamba akadó embert, és várom, hogy anyámék jöjjenek.' Mérgesen fikszírozta a közelben lévő meztelen fa göcsörtös ágait, közben tenyerébe illesztette a fejét, s beharapta az ajkát. 'Ilyen nincs... Ekkora lúzert! Na ja, mehetek Danihez is, de... Most?!'
Aztán - az istenek valószínűleg összebeszéltek - valami nedves hullot az orrára. Először galambszarnak hitte, de amikor két másodpercre ezután olyan vizes lett, mint aki most mászott ki a medencéből, rájött, hogy a madaraknak nincs hasmenése. Az égnek van.

***

Valami valóságsóra ébredt egy óra tájban, amolyan "rák egye ki a belidet teeee, oszt gitár is álljon a tüdődbe, és a rák pengesse aztat"-stílusú konstruktív megnyilvánulások erőszakolták meg szerencsétlen dobhártyáját, és kiszakították az álom rózsabokrai közül.
Kikapcsolta a tévét, majd kibújt pulóveréből, pólójából és cipőjéből.
Ajkai vidám mosolyra húzódtak, amikor észrevette a zuhogó esőt. Kikönyökölt az ablakba, és nézte a szétázó környéket. Aztán hirtelen támadt ötlettől vezérelve kinyitott egy nagy, piros esernyőt, és amúgy félmeztelenül kivonult az erkélyre vigyorogni és merengeni.

***

Körülbelül harminc perce indult el otthonról, azonban a szakadó esőtől még az orráig sem látott, a tagjai ólomsúlyúként lógtak alá, ruhái a nedvességtől saját súlyuk hatszorosára nőttek, haja pedig csapzottan lógott az arcába. Eredetileg Dani-ékhoz indult, hogy kiverje az ágyból a fiút és ellátást követeljen, azonban körülbelül hat kilométerre a Parktól kolbászolt a kihalt utcákon. Mp3 lejátszóját sem kapcsolta be, az ideg meg majd szétvetette. Fontolgatta, hogy betöri a sarkon álló Nanny's Pie boltocska kirakatát, hogy aztán egy rakat gyorsfagyasztott pitével találja szemben magát, de elvetette az ötletet. Előrekapott, mintha kettéválaszthatná a szinte már vízszintes esőfüggönyt, dühösen morgott, mikor a kis cseppek tűszúrás-szerűen csapódtak karjára. Legrosszabb esetben majd alszik az aluljáróban, a műanyag padokon. Viszonylag kényelmesek ülésre, akkor miért ne lennének jók fekvésre? Hirtelen azonban kezdett ismerőssé válni a szürkévé fakult éjszakában alig-alig kivehető utcakép; a lakótelepszereű háztömegek és a téglaépületek eltűntek, kellemes, háromemeletes lakóházak váltották fel őket, itt-ott pedig megjelentek a dobozos bokrocskák. Fasza, a metró innen már nincs messze, ott meleg van, és különben is, a Wendy's gyorsbüfé reggel hétkor nyit. Talán van nála annyi apró. Mert hogy a pénztárcája is otthon maradt. Átszáguldott az úttesten, egy csepp félelem nélkül, autók már rég nem jártak, legalábbis biztos meglátta volna a kicsi fényszórókat, mielőtt elindul. Furcsa érzéssel a torkában gördült be abba a barátságtalan, sötét kis mellékutcába, melynek végén a metróállomást sejtette. Lassan, óvatos léptekkel haladt végig rajta, aztán rendesen meg is ijedt, amikor téglafalnak ütközött.
- A SEGGBETOSZOTT SZŰZMÁRIÁJÁT NEKI!- kiáltotta, de úgy, hogy a földszinti ablakok egyikében világosság gyúlt. Csak úgy bájdövéj körülnézett, kitől kérhetne segítséget. A szívinfarktus kerülgette, amikor meglátta az erkélyen ácsorgó, piros esernyő alól vigyorgó egyetemistát.

***

Dorian épp üdvözülten nézett kifele a fejéből, és gondolatban bazinagy középsőujjat mutatott sznob családjának, akik még a gondolatát sem viselnék el annak, hogy az ő évfolyamelső fiuk egy piros esernyő alatt gördeszkás, láncokkal ékes, telepiercingelt fejű kissrácról tűnődik.
Hirtelen éktelen hangos káromkodás szakította félbe a megnyugtató Belső Hangot és varázslatosan szennyes Belső Képeket.
A fiú lenézett. Aztán odafagyott az arcára az ezerwattos mosoly, kezéből pedig kis híján kiesett az ernyő. Az ott lent, aki üvöltözött... A kiscsávó.
- Szépjóestét - kiabált le neki Dorian.

***

"Mennyanyádba" - akarta odalökni neki Jordan. Mégis, mi a lófarkat képzel ez? De... olyan szépen mosolygott. Még ha kárörvendett is, amiért Jordan megázott, ő pedig nem.
- Azt - kiabált vissza.

***

Dorian arcára újfent kiült a (szolidabb, de legalább őszinte) mosoly. Egy darabig elnézték egymást, mozifíling rulez...
- Nem jössz fel? - kérdezte végül valaki Dorian szájával. Nem, semmi esetre sem lehetett ő.

***

- Öööö de - adta be a derekát a fiú.- Melyik a kapucsengőd?
Tétovázva döcögött közelebb az ereszhez, és nagy sóhajjal vette tudomásul, hogy a kapualjban nem ázik szarrá. Így hát tompán hallotta csak az egyetemista kiáltását.
- Dorian Eire. Első emelet, 3.
Jordan engedelmesen benyomta azt a bizonyos gombot, majd mikor a zár jótékonyan felberregett, egy lökéssel bevágta magát a házba. Na nem mintha az előtérben nem lett volna kibaszottul hideg, de ez mellékes. Reménykedve (és lustán) nézett körül egy liftajtó után kutatva.
- Bazmeg, gyalogoljak fel? - dünnyögte csak úgy magának, aztán lemondó sóhajjal megcsóválta a fejét, és hóna alá szorítva a gördeszkáját, elindult a lépcső felé.
Dorian... Ismerős név. És milyen szép! Dorian. Dorian. Kénytelen volt aprót mosolyogni, majd mint az ázott kutya, rázta meg magát az emeletre érve. Maga sem sejtette, milyen csábító volt az a mozdulat, amikor sötét, vizes tincsei közé túrt, egyenesen az egyetemista ajtóból kikukucskáló képébe bámulva. Félig felvont szemöldökkel fürkészte Dorian arcát, s roppantul megkönnyebbült, amikor végre beeresztették a lakásba. Szinte mellbe vágta a meleg. Hangos csattanással dobta le a gördeszkáját, majd se puszi se pá, elindult egyenesen előre, sötét vízcsíkot húzva maga után.
- Hol a francban van a fürdőszoba?- nézett hátra az ajtót bereteszelő egyetemistára. Azok a loknik...! Ó, és az a profil! Várgh. Nem szabad.
- Át a nappalin, aztán a tévé mellett jobbra - nézett rá azokkal a gyönyörű sötét szemeivel Dorian.- Na, mi van, mégsem kell...?
- De, de, persze...- rázta meg a fejét Jordan, majd látva a szerteszét repülő vízcseppeket, elvigyorodott.- Bocs.
Szemöldöke szinte eggyé vált sötét hajvonalával, mikor a vizsgatételekkel plakátolt, tágas nappaliba lépett. Azonban nem volt ideje körülnézni rendesen; mindent megadott volna egy törölközőért és egy zuhanyért, valamint eszeveszettül kellett brunyálnia.

***

Doriannak akkor esett le, hogy halovány segédfogalma sincs a srác nevéről, amikor nagyot csapódott a fürdőszoba ajtaja. Adott egy képzeletbeli pofont magának, s közben remélte, váratlan vendégének megnyeri tetszését a sötétkék... Mármint az egy az egyben sötétkék fürdőszoba.
Mindenesetre voltak Doriannak ilyen sznob dilijei.
Álmatagon kislattyogott a konyhába, és feltett egy kanna vizet forrni. Mindeközben édes kis gondolatokkal traktálta magát, példának okáért a "képzeljünk el ártatlan, ázott iskolásfiúkat fürdés közben" című műsorszámmal.
Utálta a vizuális fantáziáját.

***

Meleg, édes istenem, ez MELEG!!!!!!!!!!!!! Boldogan vágta be magát a zuhanyrózsa alól kiömlő vízsugár alá, közben már csak megszokásból ellenőrizte néhányszor, hogy bezárkózott-e rendesen. Kissé vacogott még, de tagjai egy pillanat alatt felforrósodtak, aztán kissé homályos tekintettel körbenézett. A tenyerébe nyomta az első útjába akadó tusfürdőt, megállapította, hogy striciszaga van, aztán "szarnibele, nekemisazlesz'', bekente vele vékony, de mégis izmos karjait, enyhén barázdált hasfalát, lábait (különösképp a lábujjait), csípőjét, medencecsontját és férfiasságát szimbolizáló testrészét.
Nyakát is megdörgölte, aztán jóleső érzéssel hagyta, hogy a rajta végigcsorgó víz lefolyásra késztesse az illatos habpamacsokat. Még kétszer ismételte meg ezt, aztán Dorian samponjáért nyúlt, hajára nyomott egy vagonnyit, szekszuálisan beledörgölte a nedves tincsekbe az édeskés illatú kotyvalékot, majd azonmód ki is öblítette.
Szinte perverziója volt az órákig tartó zuhanyzás. Kissé imbolyogva mászott ki a sötétkék kádból, s magára csavarta azt a törölközőt, ami kilógott a színben harmonizáló szekrényke félig nyitott ajtaján. Zavarta a szemét a piros frottír. Gyorsan megtörölte a haját és az arcát, majd egy ügyes mozdulattal a dereka köré csavarta a fürdőlepedőt, és a tükörhöz lépdelt. Kinyitotta a tükörajtókat, különféle arcszeszekkel és borotvákkal találkozott, valamint egy körömvágó ollóval, hajszárítóval, fésűvel, és arckrémmel. Mintha mi sem lenne természetesebb, úgy kezdte el szakértő szemmel vizslatni a fehér tégelyt, majd mutatóujját beledugta a fehér masszába, és egy pöttyöt nyomott a homlokára. Jót vigyorgott, "hejdeviccesfiúvagyokén, sálálá", majd szétkente a krémet az arcán.
Végigfuttatta a hajkefét vizes tincsei közt, majd felkarolta vizes cuccait, és egy kecses mozdulattal kirúgta a fürdőszoba ajtaját.
Pici, vörös foltok kúsztak az arcára, amikor tekintete találkozott a kanapén ücsörgő, kávéscsészét markolászó Dorian-éval, az egyetemista arcára a televízió fénye vetült. Eksönmen.
- Ezeket hová...?- nézett körül tanácstalanul Jordan.
- Dobd le őket a radiátorra, kint, az előszobában.
A fekete fiú nemsokára üres kézzel, és még mindig félmeztelenül tért vissza, és kissé feszengve foglalt helyet a kanapé sarkában. A biztonság kedvéért maga elé húzott egy puha párnát, s afelől sandított a strandon futkározó Béjvaccsosokra. Egy kósza vízcsepp hullott a térdére.
- Egyébként Jordan Vague - motyogta csak úgy bájdövéj, cseszettül nem értette, miért is mutatkozott be, talán azért, mert ő már tudta a srác nevét.- Szeretem az fantasy-ket, az anyukám szendvicsét és a nyalókát. Ja, és... Semmi.
- Esetleg nem kérsz ruhát?- Dorian jót vigyorgott magában az 'esetleg' szót kimondva.
- Nem... Ööööh, izé, de, persze, kösz, arc vagy, meg minden. Menjünk.

***

Dorian bevezette a törölközőbe csavart kissrácot meghitt kis magánszentélyébe, a hálószobájába, amelyet az itt rendezett IHB (Iszunk, Hányunk, Belefekszünk) buliktól is sikerült megóvnia.
A bordó falakra rendezetlenül ám rendszerezetten kitűzött római jog tételek ünnepélyesen függtek a két muzeális értékű, békeidőbeli Coca Cola reklámplakát és a Bosch legendás festményéről, a Gyönyörök kertjéről készült óriásposzter társaságában.
Ezek mellett egy sötétvörös és fekete ágyneművel behúzott, nagy, kovácsoltvas cirádákkal ékes franciaágy és egy pácolt tölgyfa szekrénysor volt megtalálható az impozáns kis helyiségben.
Legalábbis ennyit vett észre Jordan, amikoris Doriant megkerülve a szekrényhez vezető fáradságos úton majdnem keresztülesett egy minihifin.
- Mi a tosz... - nyögte, miközben a falig botladozott, és éppcsak sikerült magán tartania a törülközőt.
- Berendezés marad - vetette oda Dorian félig flegmán, félig derűsen, miközben beletúrt balról a második szekrénybe. Pár rövidke pillanat múltán, melyek Jordan számára az ideiglenes spanyolfalként alkalmazott piros frottíranyag igazgatásával teltek, odadobott a fiúnak egy fekete, álmos Garfieldokkal ékített boxeralsót és egy piros, Yodafone-os pólót.
- Neszesemmi, fogdmegjól - azzal kiment és csendesen behúzta maga után az ajtót.

***

A fiú megvonta a vállát ("Ha leskelődni akar, úgyis megteszi"), aztán henyén ledobta magáról a törölközőt, és átdugta lábait a boxeralsó szárain. Megvigyorgott egy ásító Garfield-ot, majd kócos feje pár percen belül kibukkant a piros póló nyakán. Keservesen röhejesnek érezte magát, amint a tükörbe nézett, hiányoztak a láncok meg a sötét cuccok. Plusz a lábait sem mutogatta szívesen.
Viszont akkor cseszettül béna lenne és lúzer, ha a boxerére aggatná a 'pórázt', ahogy a szülei hívták.
- Zokni?- kiáltott ki a csukott ajtón át, de mivel egyhamar nem érkezett válasz, csak kikacsázott a hálószobából, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Mintha nem lenne fél kettő, vagy a halál tudja, mennyi. Levetette magát Dorian mellé a kanapéra, ugyanolyan pózt felöltve, mint a metrón, és enyhén cinikus arckifejezést felöltve bámulta az Óriás Cápák Támadása XVII.-t. Lassan oldalra fordította a fejét, és a srácra sandított. Az meg vissza rá, a kávéscsészéje pereme felől.
- Muszáj ezt nézni?- nyögött a fiatalabbik, s futva kismított egy nedves tincset szürke szemeiből.
- Nem - vonta meg a vállát Dorian, majd mint akit kurvára nem érdekel ez az egész, átkapcsolt a hatosról a hetesre. Ott meg tigrisek párzásáról szóló dokumentumfilmet vetített az Animal Planet.
- Egyre jobb...- kerekedtek el Jordan szemei.- Na jó, inkább kapcsoljuk ki. Illetve... Kikapcsolhatom?
- Nem - hangzott a tömör felelet.- Na jól van, persze.
A fiú gyorsan kikapta az egyetemista kezei közül a távirányítót, és addig csatorászott, amíg fel nem tűnt előtte az Extreme csatorna jelképe. Gördeszkás, összevágott videót közölt a csatorna, az egyik bájvigyorgó sportolóról. Ugyan kissé irigyelte a türkökkért, de aztán csakhamar ráunt, és tovább kapcsolt. Idióta, vonyító kissrácok azzal a cseppet sem értelmesebb 'Durj Dén Monszún'-nal, a másikon 3D torna, a harmadikon pedig telefonos játék. Na persze, mit is várjon az ember a tévétől, hajnali fél kettőkör.
- Najó. Ez fos.- dobta le határozott mozdulattal a távirányítót a földre.- Hé te... Adjál már abból a... Izéből. Na, kávéból! Hallasz?
Dorian, mint a süketnéma, ült formás kis fokhagymavalagán, és egyre csak egy pontra meredt, történetesen az egyik kifüggesztett vizsgatétel miniatűr betűire. Meg sem hallotta Jordan mondatát. Aki persze azonnal kezdett kijönni a sodrából. "Jácca a hülyét az isten faszával, ne velem!"
- Hé, bazmeg, szépen kértem! Adjál már, kérlek szépen!- akaratosan nyújtózkodott a fiú felé, azonban Dorian minduntalan elrántotta a kezét. Ezt egészen addig játszották, mígnem Jordan egy ügyetlen mozdulattal kikötött az egyetemista srác ölében. Lúzer.

***

Dorian hirtelen úgyérezte, az összes vér a fejébe tolul. De a körülményekhez mérten igyekezett nyugodtnak maradni.
- A tiéd - nyújtotta a kávésbögrét Jordan felé -, csak ne fészkeld be magad - azzal finoman arrébb taszajtotta a fiút, aki pirulva szürcsölgette zsákmányát.
- No. Akkor itt éjszakázol? - kérdezte a sötét szemű srác, mintha a világ legnyilvánvalóbb dolga lenne, hogy felhív magához egy vadidegen kölköt, akit kábé negyedórán keresztül fikszírozott a metrón, és majdnem hazáig követett. Bravó.
Amúgy ez nem volt az ő stílusa. Ha tetszett neki valaki, elbűvölte. Magától értetődő volt. A törvény által védett Dorian Eire-féle Charme.
De most...
Valószínűleg még nem tetszett neki senki ENNYIRE.
Jordan ezenközben komótosan kortyolgatta a kávéját. Tényleg itt akar aludni? Mi van, ha ez egy perverz kéjgyilkos, és az első adandó alkalommal ledöfi, majd feldarabolja porhanyós, szűzi kis testét, megsüti és... megeszi lóbabbal.
- Nem zavarsz sok vizet, gondolom. Én meg nem foglak leszúrni, feldarabolni és megenni lóbabbal, mivel tudtommal nem vagyok perverz kéjgyilkos - hunyorgott Dorian.
Ez azért kurvára félelmetes, gondolta Jordan, és mintha fogalma sem lenne róla, mit kavar fel a vele szemben üldögélő fiúban ezzel a mozdulatsorral, rágcsálni kezdte lányosan telt alsó ajkát.

***

Elégedetten rakta le a földre a kávéscsészét, ami azért nem a legtökéletesebb hely egy finom kis porcelánedényke számára, de Jordan Vague baszik az ilyen részletekbe, bele a közepükbe. Elégedetten nyújtotta ki lábait, ujjait pedig összekulcsolta a hasfalán. Láthatóan unatkozott. A csend pedig nyomasztóan telepedett rájuk. Már nem volt ürügy, amiért közeledhetett volna Dorianhoz. Tulajdonképpen a kávé is szar volt, de megérte azért a röpke pár percért, amit a srác karjai közt (ehm) tölthetett. Épp azon tanakodott fitos nóziját ráncolva, hogy mitévő legyen most, mikor halk hangra lett figyelmes.
- Te kölyök... El kéne tenned magad holnapra, nem?
- Nem vagy az anyám - válaszolt Jordan rezzenéstelen tekintettel. Élvezte Dorian leplezett zavarát.- És nem, nem kéne. Majd. Ja, és Jordannak hívnak. Jor-dan. Betűzzem is? J, O, R...
- Fogd be - villantotta rá legbájosabb vigyorát Dorian, s elégedetten fordult vissza a fekete, üres tévéképernyőhöz. Várakozón nézett maga elé, mintha csak azért esedezne, hogy magától kapcsoljon be az az idióta doboz, megszakítva ezzel ezt a kettejük közti... Zavartságot.
Láv iz in di er, futott át a fején, aztán morcos képpel sötét loknijai közé túrt, s némiképp nyugodtan folytatta a bámészkodást. Mintha először ült volna azon a kanapén.
A fekete fiú pedig úgy döntött, ajka rágcsálása jelen pillanatban érdekesebb, mint várni, hogy kezdetét vegye a... Elvigyorodott. Azután amint érezte magán Dorian kérdő tekintetét, folytatta a szekszuálkodást.
Néha-néha oldalra pillantott, hogy a srác épp rálátott az arcélére, kissé pisze orrára, hosszú szempilláira, és ékszerekkel teleszúrkált fülére.
A sötét tincsek ugyan kiváló rejtekként szolgáltak, azonban ő is tudta, hogy nem játszhatja ezt a végtelenségig.
Ez az érzés pedig egyre erősödött benne, amikor az egyetemista egy leheletnyit arrébb csúszott felé.

***

Hálatelt szívvel gondolt Dorian a páratlan önuralomra, mely megadatott neki. Ha nem kap ilyen csodás ajándékot a természettől, már rég rávetette volna magát Jordanre, aki abban az esetben joggal hihetné róla, hogy márpedig perverz kéjgyilkos.
Ehelyett hangyányit odébb araszolt,épp csak annyit, hogy megérezte saját tusfürdője illatát.
Nagyot sóhajtott.
Mit nem adna, ha most hirtelen álmos lenne... De nem, éber, mint még soha, hogy a Nescafé is baszódna meg, meg ő is, amiért olyan szerencsétlen farok, hogy éjnek évadján azt a fost issza.
Legalább megpróbált úgy tenni, mintha álmos lenne. Fürtös fejét a karjára hajtotta.
- Én elpályázok aludni - közölte Jordannel. - Van ágynemű a kanapé alatti fiókban - kopogtatta meg az ágyneműtartót meztelen lábával. - Buona Notte, Don Giordano - azzal a következő pillanatban el is tűnt a szobájában.

***

Jordan furcsa érzéssel fürkészte a sötétlila plafont. Dorian nem kérdezett... És ez volt a legfurcsább, egyszersmind ezért volt a fiú a leghálásabb.
Legalább nem kellett beszámolnia gyászos iskolai elő- (vagy inkább hátra-) meneteléről, még ha egy vadidegennek is.
Egy igen vonzó vadidegennek.

***

Hirtelen azon kapta magát, hogy kerek, szabályos alakú könnyek kúsznak végig az arcán. Idegesen törölte le őket, tulajdonképpen nem értette, miért bújtak elő. Olyan kibaszottul egyedül érezte magát. Na nem mintha ez eddig akadályt jelentett volna a számára... És most mégis. Fejét a karjára hajtotta, s úgy próbálta kivenni a csillár alatt köröző, idegesítően zümmögő legyek sziluettjét. Fél kézzel pedig a Garfield-os boxert gyűrögette. Tulajdonképpen az sem érdekelte volna abban a percben, hogy ez az egyetemista egy perverz kéjgyilkos, egyszerűen annyira akarta, mint még senki mást ezen a világon. Aprót mosolyogva hunyta le szemeit egy pillanatra, de aztán újból kinyitotta eme csodás szerveket. Kurva istenit, hogy nem tud aludni. Persze, senki sem tud aludni ha tőle alig pár méterre egy szexisten szuszog édesdeden az ágyában.
Legszívesebben rátörte volna az ajtót. Eddig még nem érezte ennyire erősen ezt a vonzalmat, most meg már annyira elfajult, hogy alig bírt magával. Aztán ha meg Dorian kirugdalja az elsőről...? Nem. AZT biztos nem tenné.
Nagyot nyögve tápászkodott fel a kanapéról, szentségelve talpalt bele a kávéscsészébe, aztán nagy csörömpölések közepette kivonult a konyhába, és mint aki teljesen otthon érzi magát, kirántotta a hűtő ajtaját.
Összehúzta a szemöldökeit, amikor a kis lámpa fénye az arcába világított. Tejet keresett, vagy valami folyadékot, kurvára mindegy volt, csak hideg legyen.
Egy gyanús dobozt húzott ki először, benne gyanús szagú löttyel. Próbacseresznye; meghúzta. Aztán meg rohant a mosdóhoz, és nagy ügyesen egyenesen a tisztára mosogatott tányérokra köpte az italt, először azt hitte, vér az, aztán rájött, hogy csak paradicsomlé.
Visszalökte a hűtőbe a dobozot, tovább kutatott (jegyzem meg, a félig megevett Snickers-t két perc alatt benyomta), s végül is kicincálta a paradicsomok (pfuj) alól az ásványvizet. Jesszasz. Ő. Ásványvizet iszik. Ez röhejes.
Fejcsóválva meghúzta az üveget, elfintorodott, mikor a szénsav belemart a szájába, aztán pedig majdnem szívinfarktussal esett össze, mikor a konyhaajtóban egy kócos fejjel találta szemben magát.
- Én csak... Én csak inni... Szóval kijöttem inni na, basszameg - magyarázta kézzel lábbal kapálózva. Közben pedig végképp sikerült elvesznie a nyugtalanul kavargó, sötét szempárban.

***

- Soha ne kérj bocsánatot és soha ne magyarázkodj - közölte sztoikus hanglejtéssel Dorian, és halványan mosolygott hozzá. - Amúgy miért az ásványvizet iszod?
- Mert nem találtam az abszintot - vágott vissza gúnyosan Jordan. "Soha ne kérj bocsánatot és soha ne magyarázkodj"; ezt megjegyzi magának.
- Ott van, ha kell - Dorian a hűtővel szemben lévő barna ajtóra mutatott. - De ilyenkor nem ajánlom. - Azzal elsétált a spájz felé leselkedő fiú mellett, kinyitotta a mélyhűtőt, és beletúrt. - Ez az - vigyorgott, és előhúzott egy üveg sherry-t. - Kérsz? - pillantott Jordanre.
- Aha - felelte a srác, és miközben visszacsavarta a kupakot az ásványvízre, az ő arcára is mosoly kúszott.
Aztán elkövetkezett a vidámság.
Leültek a nappaliban kezükben a jéghideg sherrys üvegekkel, iszogattak, beszélgettek (végül Dorian mégis értesült Jordan félévi bizonyítványáról... Jordan pedig arról, hogy Doriant háromszor is megvágták kémiából még anno), hülye vicceket meséltek, majd iszonyat röhögésben törtek ki, ki tudja miért.
A nagy vidámkodás közepette Dorian véletlenül végighúzta bal keze kisujját Jordan felkarján.
Abban a pillanatban megdermedt a barátságos szoba levegője, a kettejük közt szikrázó ki nem mondott szavak pedig robbanni készültek.

***

Jordan először is kettőt látott ebből a gyönyörűségből, másodszor is faszságok kavarogtak a fejében. Vizslatóan nézegette a sherrys üveg címkéjét, hogy mit is gurít le tulajdonképpen a torkán, és hogy mikor fog meghalni meg hogy hány százalékos, ja és persze, hogy kínai-e. Tulajdonképpen ez is jó trükk volt, hogy elbújhasson egy kicsit az érzelem-csata elől. Még egy kicsit nyugiban, aztán meg... Bizsergés rohant át a testén, s kótyagos fejjel nézett fel Dorianre.
- Héte... Mosmár nem vagy álmos?- motyogta édesdeden keresztbe álló szemekkel. Az a simítás... Legszívesebben a srác kezéért nyúlt volna, és testének számtalan pontján végighúzta volna azokat az ujjakat. Brr.
- Egyáltalán nem - suttogta Dorian. Egyre gyorsabban fogyott köztük a távolság, s mire Jordan észbe kapott, az a kisujj már megint ott volt.
Ugyan először kukacnak nézte és ordítva elnyomta volna az ujjával, de hát könyörgöm, melyik kukac simogatja az ember arcát? Képen röhögte az egyetemistát, amint ez a kép betolakodott a fejébe. Aztán meg persze pici vörös foltok kúsztak a bőrére, s valamelyest józanabbul nézett a sötét szemekbe.
Rongybabának érezte magát, akit ez a szépséges mester irányít. Érezte, amint az ujjak végigsiklanak az arcán, majd nyaka köré fonódnak, végigsiklanak mellkasán, térdén, karján, mindenhol. Azt hitte, megőrül. Visítva, de tényleg visítva vetette volna magát Dorian nyakába; csakhogy ez nem az ő stílusa, meg nem volt benne azért annyi alkohol, hogy meg is csinálja. Valahogy aztán mégis egymásba gabalyodtak. Történetesen az egyetemista lépett elsőként. Óvatosan, gyengéden nyomta Jordant a párnák közé, miközben mutatóujját a durcás ajkakra szorította. Miközben a fiúhoz simult, fél kézzel feltűrte a vörös pamutot, végighúzta kezét a tűzforró bőrön.
Jordan pedig tágra nyílt szemekkel tűrte, hogy apró csókokat leheljenek a nyakára, azonban egy idő után rájött, hogy ő nem E.T., és hogy valóban mit is csinálnak vele, és hogy ő mit akar, ily módon a fürtök közé siklottak ujjai, halkan kuncogott egyet, elérve ezzel, hogy Dorian felkapja a fejét, és ránézzen. Azok a szemek...!

***

Dorian feltételezte magában, hogy nincs a világon annyi alkohol, hogy ő rámásszon erre a (pimaszul szexi) kiskölökre, de teóriája úgy, ahogy volt, romba dőlt, mert egy kis üveg sherry is bőven elég volt hozzá.
Na ja, meg a délutáni nem-is-olyan-rohadt-kevés whisky. Hát ez van.
Most már elindította a lavinát.
Végtelennek tűnő pillanatig fürkészte a szürke szempárt.
- Gyere közelebb... - suttogta Jordan.
A két szépséges orr, a kis fitos meg az arisztokratikus, római stílusú, egy-két tizedmilliméter híján összeért.
- Még közelebb.
Dorian engedelmeskedett.
- Még közelebb... kérlek - Jordan már suttogott, elfúló hangon, szinte esdekelve.
"Legyen meg a Te akaratod..." - gondolta az egyetemista fiú.
Varázslatos, alkohol- és szerelemmámorban úszó, sherryízű csók volt. Dorian forró, nedves ajkai könnyedén, érzékborzolóan siklottak a "kissrácéin". Ahogy nyelve feltérképezte a szűz területeket, finoman végigcsiklandozva Jordan nyelvét, a fiú érezte, hogy nem sokáig bírja már.
- Ez elég közel volt? - zihálta, amikor ajkaik bő két-három perc múltán elváltak.
Jordan szíve úgy vert, mintha most futotta volna le a szupermaratont. Most mégis mit mondjon? Azt, amit akart, vagy azt, ami várható lett volna tőle?

***

- Nem - válaszolt, aprót hunyorgott, ujjával megsimogatta a srác állát, miközben mindvégig mosolygott. Hasfalából egy szelet már kilógott a félig feltűrt vörös póló redői alól. Mennyire vágyott rá...! És most tessék. Egy kis paradicsomlé az egész, és máris el van intézve. Mosolyogva nézett végig Dorian arcán, ahogy a fiú tagjai az övéihez simulnak, ahogy karja ott nyugszik a mellkasán. Szinte kiolvasta a szemekből a fiú gondolatait. Aztán nem is kellett sok hozzá, és sejtése valóssá vált.
Ajkaik újfent összeforrtak, egy rövid, mégis szenvedélyes csók erejéig, aztán Dorian egy mozdulattal kettétépte a piros felsőt. Nyilván nem szerette. Mohón vetette rá magát a sápadt felsőtestre, lassan, lágyan simított végig az ínycsiklandó kis hasfalon, s a kedvesen rózsaszín mellbimbókon. Valahogy jól esett neki, hogy egyre többet lát meg ebből a láncos kölökből, míg rajta szinte az összes ruhadarabja rajta van - ezesetben a nadrágja és a pólója.
Jordan úgy érezte, megőrül. A csókok, simogatások ahogy lágyultak, úgy kúsztak egyre lejjebb is, mire már elérték a boxer csípőre letolt ráncos derékrészét. Kezdett kellemetlenül kényelmetlenné válni. A fiú érezte, amint egy ujj tétován besimít az alsónadrág szára alá, aztán Dorian kihúzta a kezét, mintha csak tűzhöz ért volna.
"Ez nem ér", gondolta Jordan, "Most én."
Kissé ügyetlenül taszigálta odébb az egyetemistát, de ezt persze mind kárpótolta egy bájos mosollyal, miközben azzal bajlódott, hogy miszlikre tépkedje a fehér atlétát. A vállpántoknál fogva magához rántotta Doriant, s csábító kis csókot lehelt közvetlenül a fiú ajkai felé. Hallani vélt egy elfojtott sóhajtást, hirtelen rátörő forróság pedig ettől csak jobban fokozódott. Végül is sikerült megszabadítani Doriant a felsőjétől, s miközben a srác ajkait újra az övéire tapasztotta, végighúzta kezét az egyetemista mellkasán. Talán a sok sherry, talán a kölcsönös vonzalom, talán ez a kibaszott eső volt az oka mindennek.
- Megkérdezhetném, hogy mit bámulsz?- suttogta a srác fülébe Jordan, s ezután kiscicásan nyalta végig Dorian ajkait. Nem lepődött meg, amikor újra a hátára döntötték.

***

Dorian fékevesztett szenvedéllyel csókolta a fiút, s eközben egész testével hozzásimult. A vágy újabb hulláma söpört végig rajta, méghozzá irtózatos erővel.
Vigyorogva lemászott Jordanről.
- Kapj el, ha tudsz - susogta, és eltűnt a hálószoba irányába.
Jordannek beletelt pár másodpercbe, mire magához tért, de aztán újult erővel Dorian után iramodott.
Üres szobába toppant. Benézett az ágy alá, a szekrényekbe, és épp a takaró alá pillogott, amikor valaki hátulról az ágyra döntötte.
Bármily meglepő, Dorian volt az. Ajkát végighúzta a letepert fiú nyakán, majd huncutul beleharapott a fülcimpájába.
- Lúzer - suttogta.
- Igen?! - méltatlankodott Jordan, majd egy gyors mozdulattal lelökte magáról a srácot, és mint az odújába menekülő borz, benyomult a takaró alá.
- Igen, lúzer vagy - dorombolta Dorian, és négykézláb utána mászott.
Nagy nehezen kihámozta a paplan öleléséből az összekócolódott hajú kis gyökeret, majd mosolyogva karjába zárta, és óvatos kis csókot lehelt a félig nyílt ajkakra.
- Überlúzer.

***

- Te meg... Egy... Unterlúzer.- próbált meg határozott hangon visszavágni Jordan, azonban csak egy erőtlen kis nyögésre tellt, bágyadtan simult Dorian karjai közé, és beszívta a srác illatát. Bebújt a loknik alá, miközben átkarolta az egyetemista vállát, fogával végigkarcolta Dorian nyakát, akinek ajkai közül apró, reszketeg sóhaj szakadt fel abban a percben.
Unterlúzer. Mekkora faszság már ez. Na sebaj, ez nem lényeg most.
Jordan érezte, amint egy tétova kéz belemarkol a fekete anyagba, és egyre gyorsabban cibálja le róla a boxert, mígnem a kis alsónadrág a szoba közepén landolt. Ő maga hiába próbálta volna ugyanezt megtenni, Dorian gyorsabb volt, meg persze nem is engedett. Egyelőre.
Megint a hátán feküdt, azzal a különbséggel, hogy sokkal kényelmesebben elnyúlhatott a hatalmas ágyon, mint a kis kanapén odakint. Ujjai görcsösen markolták a fekete selyem takarót.
Egyáltalán nem tudott és nem is akart parancsolni Doriannek. Csupán attól félt, hogy egy óvatlan pillanatban kénytelen lesz felordítani a belsőjét bizsergető, egyre dagadó gyönyörtől. Kezek siklottak végig a mellkasán, s puha ajkak kóstolgatták hamvas bőrét. Az egyetemista cicásan karmolgatta mellkasát, középső ujját körbefuttatta a pici köldök mentén, és meglehetősen alulról sandított fel.
- Elkaptalak - zihálta a fekete fiú, s esetlenül felkacagott. Feje visszahanyatlott a párnára, várt. Mellkasa önkéntelenül is rándult egy picit felfelé, amikor érezte, hogy Dorian a kezei közé veszi merev férfiasságát, s minden gátlását levetkőzve bukik rá.
Jordan tövig mélyesztette körmeit a paplanba, és tágra nyílt szemekkel bámulta a lábai közt hihetetlen sebességgel mozgó egyetemistát. Mondani akart valamit, de nem tudott. Hát igen, ő már csak ilyen lúzer marad.

***

Dorian ágyéka is úgy tüzelt, mint még soha, de most egyelőre Jordanével volt elfoglalva. A fiú megragadta a vállát. Mintha mondani akarna valamit... Dorian akár még válaszolt is volna rá, de tele szájjal nem beszél az ember.
Egy valódi perverz kéjgyilkos fanatizmusával siklatta végig nyelvét az ágaskodó hímtagon, és közben érezte az apró kis erekben szinte hangsebességgel száguldó vért. Imádta ezt csinálni. Rafkós kis ribanc volt... de hát a képmutató dekadencia tiltásai nevelik ki a szerelem művészetének fenoménjait.
- Ne, kérlek... - hörögte elhaló hangon Jordan, és állánál fogva magához vonta Dorian fejét. - Nem... nem bírom tovább...
Dorian végigsimított a fiú homlokán, letörölve az apró izzadságcseppeket.
Igen, most az övé a világ. Itt ez a gyönyörű fiú, az ő ágyában, eufóriaközeli állapotban, őrá néz, mosolyog, és el van ragadtatva tőle.
Szerelem első... nemismondommire.

***

Úgy érezte, nem bírja tovább, valóban, de aztán a gyönyör hatszázzal száguldott át a testén, a fiú felnyögött, és átesett azon a bizonyos küszöbön. Talán ezt elősegítette az is, hogy végignézett a mosolygó, pihegő Dorian-en. Csak akkor tűnt fel neki, hogy a srácon még nagyon is ott van a nadrágja, mikor ő maga már lihegve, félig lehunyt szemmel és szétvetett tagokkal terült el a fekete ágyneműn.
Közelebb kúszott hozzá, bebújt a srác karjai közé, s végtelenül gyengéd, érzelmes csókot lehelt a finom ajkakra. Szorosan ölelte magához az egyetemistát, mintha az élete függne tőle, érezte, ahogy a fiú benyúl a térdhajlatába, és felhúzza a bal lábát.
Újult erővel sandított gonoszkásan a sötét szemekbe, aztán lejjebb kúszott, körmeivel végigkarcolva Dorian mellkasát.
Arrébb lökte a paplant, fejét az egyetemista hasfalára hajtotta, s kezét álmodozó kifejezéssel az arcán csúsztatta a lenge pizsamanadrág alá. Selymes pihék simultak a bőréhez, miközben ujjai lekúsztak Dorian belső combjára, s érzékborzolóan végigsiklottak rajta.
Érezte, amint a srác végigsimít a fején, majd hajába túr, hallotta, amint halkan a nevét suttogja. Ettől csak még jobban rákezdte, már nem csak a hosszú combokat cirógatta, kezével néha-néha megérintette Dorian kőkemény hímtagját is.
Közben mindvégig párnaként használta az egyetemista hasát, mígnem megunta a heverészést, és egy ügyes mozdulattal lerántotta a fiúról a nadrágot. Végigcsókolta a merev férfiasságot, már-már édes bosszúként.
Aztán két erős kéz derékon ragadta, s már-már erőszakosan nyomta a paplanba. Őrült, szenvedélyes tűz égett Dorian szemeiben, miközben megcsókolta a fiút, és felé telepedett.

***

Pajkosan végigkarmolta Jordan hátát, ám közben kissé elbizonytalanodott. Mi van, ha...
Átölelte a fiú derekát, és magához húzta. Ujjaival cirógatta az izmos has selymes bőrét, talán azért, hogy egyértelműsítse a kérdésére adandó választ.
Komolynak szánt, megkapóan érzéki hangon suttogta Jordan fülébe:
- Tényleg akarod?
A fiú nem válaszolt, csak amennyire tudta, kitekerte a nyakát, és követelőzően beleharapott Dorian alsó ajkába.
- Akkor ezt igennek veszem.
Azzal szelíd erőszakkal visszanyomta Jordant a párnák közé, amit hogy, hogy nem, az érintett egyáltalán nem bánt.
Kettejükből egyszerre tört fel a hörgő nyögés, amikor Dorian belé hatolt. Az egyetemista srác a gyönyör, Jordan pedig a kíngyönyör hatására.
- Abbahagyjam? - kérdezte (félig az aggodalomtól, félig mástól elfúló hangon) Dorian.
- Ne.. kérlek.
Jordan beharapta ajkát, majd hátranyúlt, és megragadta a fekete szemű* izzadságtól nyirkos kezét.

(* - Placebo - Black Eyed ^^)

***

Akaratosan markolta a vékony csuklót, majd amikor újfent érezte a lökést, elengedte - muszáj volt. Még épp időben kapaszkodott meg az ágy kovácsoltvas cirádáiban.
Hatalmasat nyögött, mit nyögött - inkább ordított, mikor újfent közeledett ahhoz a bizonyos küszöbhöz. Még sosem érzett ilyet, akkor sem, amikor lánnyal volt, hisz akkor kénytelen volt dominánskodni, de most...
Felordított fájdalom-gyönyörében, amikor Dorian a hátára hullot, s teljes testúlyával az ágyra nyomta. Még épp időben kászálódott ki az egyetemista alól. Elnézegette egy ideig a bájos, pihegő srácot, aztán a karjai közé bújt, s a fülébe szuszogott.
- Na, ki a lúzer?- suttogta, miközben jobb kezével kisimította a Dorian arcába omló loknikat. A válasz egy bágyadt kis mosoly volt.
Forró tagok simultak egymáshoz az ölelésben, nedves ajkak táncoltak, két szépséges orr simult össze.
Nem bírt mozdulni. Semmit se bírt tenni. Csak nézte a mellette szuszogó srácot, és végtelen boldogság kerítette hatalmába. Össze akarta csókolni, a magáénak akarta mondani, szeretni akarta, örökké akarta. Nem bírt betelni vele.
Mellé fészkelődött, még szorosabban simult hozzá, s magukra húzta a paplant. Szégyellősen lesütött szemekkel fürkészte Dorian arcát, s száját bugyuta kis mosoly környékezte meg.
- Mondhatok valamit...?- suttogta erőtlenül, miközben arcát a két finom ívű kulccsont közé fúrta.

***

- Mondd - felelte Dorian. Jobb keze Jordan nyaka alatt pihent és a vállát simogatta, míg a bal a fiú derekán nyugodott.
Jordan hirtelen elvörösödött.
- Hát szóval... Tudom, hogy ez bazinagy hülyeség,meg még tökre nem is ismerlek. Meg vili, hogy most ez csak ennyi volt, és hogy nem látlak többet, mert neked csak egy jó toszás voltam, feltéve, hogy jó egyáltalán, bár nagyon úgy tűnt... Szóval a lényeg...
- A lényeg az, hogy túl sok faszságot beszélsz, gyönyörűségem - szúrte közbe a szemeit forgatva Dorian, majd az éjjeliszekrény felé nyújtózkodva lekapcsolta a villanyt. Óvó sötétség telepedett rájuk.
- Segg - közölte Jordan. Ezután még vagy tíz percen keresztül ecsetelte, hogy mekkora hülyeség, amit majd most fog mondani, de ő mégis így érzi, blablabla. - Szóval... Dorian... Asszem, beléd estem. De nagyon. Vaklószakadékosan. És... szeretlek.
A félálomban lévő Dorian válaszul hümmögött, majd szorosan magához ölelte a döbbent Jordant.
- Hallottad, amit mondtam?
- Mhm...
- És?
- Túl sok hülyeséget beszélsz... Aludj már. És hideg a talpad is...
- Hülye farok vagy, remélem tudod.
- Hát persze.
- Megnyugodtam.
- Aludj már.
- Oké. Te alszol?
- Találgass hármat. De aludjál már végre, könyörgöm...
- Jólvanmár, seggfejkirály. Szeretlek.
Jordan megfordult, s most úgy feküdtek, mint az egymásba rakott kiskanalak. Dorian a fiú nyakába fúrta az arcát.
- De tényleg nagyon szeretlek.
- Tudom - szólalt meg nagy sokára Dorian. - Én is szeretlek.
- Mondd mégegyszer!
- Nem.
- De légyszi!
- Utána alszol?
- Mint a bunda. Esküszöm.
- Szeretlek.
A szobára békés álomcsend ereszkedett. Valóban szerették egymást, legalábbis minden jel erre mutatott.
Övék volt a világ, mert egymáséi voltak.