Sötét percek

Barátokkal ülök a fényes szobában,
Egyedül fürdök a bűzös magányban.
A bizonytalanság kinzó kereke őröl,
S mikor már azt hinném szabadulok a malomkőről,
A sors keze visszlök vissza-vissza a homályba.

Egyedül ülök zúg a lámpa,
S mintha a fejemben csak egy hang kiabálna:
Egy ember vagy csak a tömegben, számkivetett!
kit a tömeg oly sokszor kinevetett!
Én szembe szállnék a hanggal de hiába...

Magam ülök a sötétségben
Egyedül a nyomorúságban, magyányos "békességben".
Lassan csábít a rideg álom,
Hiány a takaróm, s altatómat várom.
De ének helyett milliók ordítanak egységben:

-Soha, soha nem alszol el,
A remény új napja már nem kell többé fel!
A tiéd a magány, az örök kárhozat,
Éldd egyedül szánalmas világodat!!!!
S a buzgó tömeggel tüntetésre ellenem barátok ezre kel...

Egyedül vagyok, egyedül a világban,
Undorodva lubickolok a gennyes magányban.
A remény az én kenyerem,
A hit az én ételem,
Az étel mit nap mint nap kihánytam...